MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1972
93. ő. e. 1972. december 13. (132-194. o.) - 2. Különfélék: - d.) Az Olstyn vajdasági párt- és tanácsi küldöttség Somogy megyei látogatása. Jelentés: 185-189
_ 4 Lengyel vendégeinket mindenütt nagy szeretettel, szivélyeséggel fogadták. Az üzemek, vállalatok, intézmények vezetőivel és dolgozóival való találkozás hü kifejezője volt a két nép történelembe visszanyúló ba rát3ágának, egymás iránti szimpátiájának, szocializ raus iránti elkötelezettségének. A lengyel vendégek itt tartózkodását felhasználtuk arra, hogy a párt és tanácsi kapcsolattá fejlődő együttműködés módszereit megállapodáshoz rögzitsük. A programunknak megfelelően a küldöttség másfél napot Budapesten töltött, ismerkedtek fővárosunk nevezetességeivel. Budapesti tartózkodásukkor fogadta őket Dr. Perjési László elvtárs, az MSZMP KB Külügyi Osztályának helyettes vezetője. Perjési elvtárs hangsúlyozta, hogy a Központi Bizottság egyetért a testvérmegyei kapcsolatokkal, mert azok jelentősen hozzájárulnak a szo ciali3ta internacionalizmus élrnélyitéséhez, a szocialista országok népei testvéri barátságának erősitéséhez, a szocialista épités tapasztalatainak kicseréléséhez és azok kölcsönös hasznosításához. Román elvtárs, az olstyni delegáció vezetője válasza ban egyetértett Perjési elvtárs véleményével és röviden értékelte a Somogy megyei tapasztalatokat. Kiemelte; minden várakozásukat felülmulta az a szeretet, tisztelet, szivélyesség, amit a megyei^párt- és tanács vezetői, a meglátogatott üzemek, intézmények vezetői és dolgozói részéről tapasztaltak. Mély benyomást tett rájuk az a munka, amely Somogy megyében a politikai, gazdasági és kulturális élet területén folyik. Sok hasznos náluk is alkalmazható tapasztalatot szereztek. Külön kiemelte a mezőgazdaságban, ezen belül a sertéstenyésztésben elért eredményeinket, valamint a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola kutató, szaktanácsadó munkáját, a mezőgazdasági üzemekkel és az üzemeket irányitó szervekkel kialakított gyümölcsöző, számukra nagyon tanulságos kapcsolatokat. Román elvtárs elmondta, hogy megállapodás született a két megye kapcsolatainak elmélyítésére és biztosak abban, hogy a megállapodásban foglaltak végrehajtása hozzájárul népeink közötti testvéri barátság elmélyítéséhez, országaink közötti kapcsolatok további erősitéséhez. Véleményünk szerint a Somogyi líéplap megfelelő figyelmet forditott a lengyel delegáció somogyi látogatására.