MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1972
90. ő. e. 1972. május 31. (63-114. o.) - 1. A megyei pártbizottság és a vb határozatainak felülvizsgálása, javaslat egyes határozatok módosítására, illetve hatálytalanítására. Jelentés: 65-77
£0 4 Nem meggyőző, hogy a cigánylakosság helyzetéről hozott határozatot miért akarják továbbra is érvényben tartani. A határozatot a végrehajtó bizottság régen hozta, azóta a cigánylakosság helyzete és problémái is megváltoztak. Javasolja, a végrehajtó bizottság helyezze hatályon kivűl az 1968. évben hozott, a törvényesség helyzetéről szóló határozatát. Azóta módositották a btk-t és a büntető eljárást, a végrehajtó bizottság a BM munkáját átfogóan tárgyalta, egy politikai bizottsági határozat alapján. Tolnai Sándor elvtárs ; Ha az új határozatokban mindig kitérnek a már érvényben lévő határozatokra és az elavult, vagy lejárt határidejű határozatokat fokozatosan hatályon kivül helyezik, nincs szükség arra, hogy a végrehajtó bizottság évenként tekintse át a meglévő határozatai érvényességét. B i r ó Gyula elvtárs; A vitából kitűnt, hogy az előterjesztés készitésekor csak a nyilvántartásban szereplő határozatokat vizsgálták felül, ezért több állásfoglalás vagy határozat sorsáról nem tudtak megnyugtató képet adni. A nyilvántartások pontosságát javitani szükséges. A jövőben a végrehajtó bizottság állásfoglalásait is nyilván kell tartani. Az előterjesztések is tartalmazhatnak feladatokat, ezek figyelemmel kisérésére is törekedni kell. Célszerű a határozatok számának csökkentésére törekedni. A végrehajtó.bizottság ezért elsősorban átfogó témák tárgyalására törekedjen, a részfeladatok meghatározását a végrehajtásra illetékesekre kell bizni. A határidők betartásáért,a határozatok végrehajtásáért felelősök felelőssége megnőtt. Ma ez nem érvényesül, a járási pártbizottságok több témát - a határozat előírásai ellenére nem tárgyaltak meg. Somogyi elvtárs javaslatával - hogy évente vizsgáljuk felül a határozatok érvényességét - nem lehet egyetérteni. Ha a határozatokat kellő gondossággal szerkesztjük és a záradékolás a követelményeknek megfelel, akkor ez a felülvizsgálat folyamatos. Latos elvtárs javaslatait- a titkári felelősség értelmezése és a határozat végleges szövegezéséért az előterjesztő felelőssége - a határozatba be kell fogalmazni. A cigánylakósság helyzetéről hozott határozatot most ne helyezze a vb hatályon kivül, a következő félévben célszerű volna a téma ismételt áttekintése és az új határozat rendelkezik majd a jelenlegi érvényességéről.