MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1972

90. ő. e. 1972. május 19. (2-62. o.) - 1. A járási pártbizottságok munkája, az alapszervezeteket irányító, ellenőrző tevékenysége a politikai bizottság határozata alapján. Jelentés: 4-23

6 hogy túlzottan szakmai, termelés technikai, pénzügyi aspektus­ból foglalkoznak gazdaságpolitikai kérdésekkel. Ez pedig hi­ba, mert elmarad a politikai hatásvizsgálat, s az ilyen mód­szer helytelen irányba viszi a pártszervezeteket is. A testületi ülésekre általában az érdemi, alkotó vita a jel­lemző, a testületek tagjainak többsége felkészülten elemzi az előterjesztést, nem hallgatja el kritikai észrevételeit. A pártbizottsági tagok többsége aktiv a munkában is, sokan közülük tagjai egy-ogy munkabizottságnak, vizsgálatokban vesznek részt, ezenkivül általában egy-egy pártalapszejweze^et patronálnak. Néhányan azonban a testület érdemi munkájában nem kellő aktivitással vesznek részt, az üléseken nem mondják el véleményüket. A járási pártbizottságok az utóbbi időben nagyobb figyelmet forditanak arra, hogy a vitában kialakitott állásfoglalásaikat, a párt felsőbb vezető szerveinek határozatait a párttagság egységesen értelmezze és hajtsa végre, A X. kongresszus óta rendszeresebb, szervezettebb a határozatok végrehajtásának ellenőrzése. Az utóbbi két év átlagában 4o-5o pártszerve­zet számolt bo tevékenységéről a járási vezető testületek előtt„ Mégis azt kell mondani, hogy a végrehajtás ellenőrzé­se még korántsem éri el a kivánt szintet, a pártbizottságok sokszor nem forditanak erre kellő energiát és figyelmet. Ese­tenként meg is feledkeznek jelentős határozatokról, vagy nincs elég idejük a tapasztalatok elemzésére. Gyakori még, hogy a végrehajtás ellenőrzése helyett ujabb felméréseket végeznek, s érvényes határozatra ujabb határozatokat hoznak. Szóvá kell tenni, hogy a testületi ülésekről készült jegyző­könyvek még nem mindenütt és nem minden esetben rögzitik a hozott határozatokat, illetve azok végrehajtásának módját, határidejét, a felelősöket. Sokszor nem tűnik ki az összefog­lalóból, hogy mi volt r.t állasfoglalás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom