MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1972

88. ő. e. 1972. január 12. (2-33. o.) - 1. A megyei népfrontmozgalom helyzete, tevékenysége és feladatai a népfrontbizottságok újraválasztásával kapcsolatban. Jelentés: 4-10 - Szóbeli kiegészítés: 11-12

AZ -**­Budapesten nem vették fel az egyetemre, de Debrecenben fel­vették ugyanarra a szakra. Az a tapasztalat, hogy ezek a gyerekek háttérbe szorulnak. Sokszor bűvészmutatvány kell ahhoz, hogy bejussanak valahova. S t i e r Sándor elvtárs; Elmondja, hogy az utóbbi években igyekeztek a feladatokat meghatározni, azonban tovább kell lépni a kongresszus után is, mert számtalan átfedés van. A KISZ MB elkeszitette az akcióprogramját, amit 14-én tárgyalnak meg. Meghatározzák azokat a feladatokat, melyeknek alapján a választási mun­kában részt vesznek. Probléma, hogy a fiatalabb korosztály a Népfrontot az időseb­bek szervezetének fogja fel. Helyesnek tartaná, ha a különböző szervezetek a Népfront keretén belül tevékenykednének. Egyetért Illés elvtárssal a könyvtárak problémáját illetően. B o g ó László elvtárs: Egyétért a hozzászólókkal. A különböző programok szervezé­sében, azok sikeres megvalósításában sok esetben tudtunk a Népfrontbizottságra támaszkodni. Minden akcióba bevontuk őket - sertésprogram, zöldségtermesztés, szénabetakaritás stb.^Az ilyen jelleget meg kell őrizni a falusi szerveze­teknél a továbbiakban is. Ahol nem működnek önálló taná­csok, ott a népfrontnak kell tovább végezni az ilyen meg­mozdulásokat. Ez komoly tartalmat és keretet ad a munká­j ukho z. Egyetért a fiatalítással a népfrontot illetően, de azt kell mondani, hogy a falusi fiatalok a KISZ-ben legyenek és a közös akció-programokon keresztül dolgozzanak együtt. B e n c s i k István elvtárs: Megköszönöm, hogy a végrehajtó bizottság meghivott a mai ülésére. Holnap lesz a Népfront Országos Tanácsának ülése, ahol a megyei tapasztalatokat is hasznosítani tudjuk. Hogy a népfront hogyan tud dolgozni egy megyében mindenek­előtt ezen a testületen mulik. Ahogy az egész népfront­mozgalmat a párt irányitja, ennek természetszerű következ­ménye, hogy a megyében a párt-végrehajtóbizottságokon mulik, hogy milyen feladatokat kap, milyen segitséget kap a j)árt politikájának megvalósításához. Tudjuk, hogy a párt nép­frontpolitikájáról, szövetségi politikáról van szó. Ami a lényegi kérdéseket illeti igaza van Bogó elvtársnak abban, hogy megnőtt a Hazafias Népfront iránti igény. Ez szeren­csére mindkét oldalról megvan. A lakosság részéről is megnőtt. A^tapasztalat azt mutatja, hogy érdemes volt egyes kérdéseket népfront-fórumokon megvitatni. A felvetett kérdésekben sok esetben eljutottak a megfelelő megoldáshoz. Az érdeklődés felkeltésének az útja a jövőben is az, hogy a felvetődött kérdésekben történjék valami. Ez növeli a bizalmat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom