MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1972
88. ő. e. 1972. február 23. (98-152. o.) - 1. A vállalati üzem- és munkaszervezés korszerűsítése, illetve a munkaverseny fellendítésére indított mozgalom alapszervezeti feladatai. Jelentés: 100-112 - Kiegészítő anyagok: 113-124
- 4 . 42? Az országos vezetőképzésben az Újpesti Gérnagyár vezetőig is részt vesznek. Helytelennek tartja, hogy nem kérik számon a tanultak alkalmazását. A szállitás-rakodás gépesítése elmaradt. Előre akartak lépni, de a IV. ötéves tervből épp ezek az előirányzatok maradtak el. A munkaverseny anyagával egyetért, az értékelést helytállónak tartja. Ha a feladatok megvalósulnak, a munkaversenynek meglesz a gazdája. A záradék első pontjánál javasolja határidőnek időpont megjelölését is. Deák Ferenc elvtárs ; Sokoldalú az előterjesztés. Egyetért az okok vázolásával és azzal, hogy a közszellem sem volt megfelelő a munka- és üzemszervezés javitására. Szerinte az adottságokat és a lehetőségeket az állami szabályozás is korlátozta. A nagy, könnyen elérhető nyereség olyan szemléletet szült a vállalatok vezetőinél, hogy egyszerűbb egy jó üzletet megkötni, mint a szervezést tökéletesíteni. Sok helyen még az 1967. előtti ügyrendnek alapján dolgoznak. A változtatás során az ügyrendet és a szervezeti sémát személyeskhez alakitják és nem forditva. A MTESZ a határozat végrehajtását segiteni kivánja. A MTESZ Szervezési és Vezetési Tudományos Társasága nagy munkahelyi vezetőképzést kivan szervezni. A textilipari tudományos egyesület a szervezés javitására pályázatot hirdet. A MTESZ elnöksége megtárgyalja a műszaki értelmiség tevékenységét és megszabja a szervezet feladatait. Klubestjeiken folyamatosan szó lesz a vezetési munkáról. Fiatalokat kivannak ezeken a rendezvényeken szerepeltetni. Egyetért a rájuk háruló feladatokkal,szeretne az elvárásoknak megfelelni. Dombóvári László elvtárs ; A jelentés az ipari üzemekkel foglalkozik bővebben, pedig a tsz-ekben sokkal több a probléma. A tsz-ek létrejötte után a gazdaságosság folyamatosan fejlődött, de az üzemszervezés még a jó tsz-ekben is kialakulatlan. Nem dőlt el az ágazati vagy az üzemegységi irányitás közül melyik a hatékonyabb. Az üzemegységek érdekeltsége még a legjobb tsz-ekben sem megoldott. Néhány tsz próbálkozásának nincs különösebb eredménye. Neheziti a szövetkezetek helyzetét, hogy éves tervek készitése idején az információk nagymértékben hiányosak: nem ismerik a közgazdasági szabályozók változását, az idén nem tudták a cukorrépa- zöldség árakat, és egyéb támogatási lehetőségeket sem ismerték.