MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1972
92. ő. e. 1972. október 18. (150-230. o.) - 1. Az ifjúság honvédelmi nevelésének helyzete és a további feladatok a politikai bizottság 1964. április 28-i, valamint a megyei párt-vb 1967. június 6-i határozata alapján. Jelentés: 152-159 - Határozat-tervezet: 160-165
1%; - 5 nálásával javitani kell az iskolákban működő szakkörök felszereltségét, a honvédelmi oktatás szemléltető eszköz-ellátottságát, c./ A művelődésügyi szervek fokozottabban törődjenek azzal, hogy az MHSZ szervei és a fegyveres erők és testületek szakmai és technikai lehetőségeit jobban hasznosítsák az iskolai honvédelmi munkában. 5. Az ifjúsági törvény, a tanácsi és MHSZ szervek közös feladatait szabályozó kormányhatározat, továbbá a megyei tanács végrehajtó bizottsága és az MHSZ megyei vezetősége közötti együttműködési megállapodás következetesebb végrehajtásával növelni kell a tanácsok és szerveik szerepét az ifjúság állampolgári nevelésében. A tanácsok az eddiginél fokozottabb gondot fordítsanak a honvédelmi felkészítés anyagi és technikai feltételeinek biztosítására saját erőből és a területükön működő állami, gazdasági szervek lehetőségeinek jobb koordinálásával is. 6. Tovább kell javitani a honvédelmi propagandát, A Somogyi iíéplap tegye még tartalmasabbá ezirányu tevékenységét, A tudósításokon és riportokon kivül esetenként közöljön a honvédelmi, hazafias neveléssel kapcsolatos elméleti, gyakorlati katonapolitikai cikkeket is. Erejükhöz mérten segítsék a honvédelmi propagandát az üzemi lapok is, A TIT szélesitse a hadtudományi szakosztály tevékenységét. A lehetőségek figyelembe vételével növelje a haditechnikai, katonapolitikai előadások számát. A Hazafias Népfront, a szakszervezetek és a művelődésügyi szervek tervszerűen és rendszeresen szervezzenek honvédelmi, katonapolitikai tájékoztatókat, előadásokat az ipari üzemekben és községekben.