MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971
81. ő. e. 1971. február 10. (74-119. o.) - 2. A politikai bizottság 1970. július 28-i, a párt politikai státushelyzetére hozott határozatának végrehajtása. Javaslat: 96-102
Készült; 3o példányban T 12/1971. Javaslat a Politikai Bizottság 197o. július 28-i, a párt politikai státushelyzetére hozott határozata megyei végrehajtására A Politikai Bizottság 1970. július 2ö-i ülésén megtárgyalta a párt politikai statusállományának jelenlegi helyzetét, és ebből kiindulva határozatot hozott a státusok mennyiségéről, az elosztás és a függetlenítés elveiről. A határozat rögziti, hogy a párta számát, a különböző területek köz a társadalom előtt álló feladatok beni követelmények határozzák meg javitani az apparátus politikai, általános műveltségét, vezetőkész magasabb szinten, s később kisebb végezni. pparátus munkatársainak ötti megoszlását a párt, , a pártsppaBátussal szem. Ugyanakkor tovább kell szakmai felkészültségét, ségét, hogy a feladatokat apparátussal lehessen elA határozat főbb megállapításai: - A Hazafias Népfronttal és a nőmozgalommal kapcsolatos pártpolitikai feladatok a párt ós tömegszervezetek osztályára kerüljenek át, /Végrehajtása megtörtént./ A megyei pártbizottságokon gazdaságpolitikai osztályokat kell szervezni. /Végrehajtása megtörtént./ A budapesti és megyei pártbizottságok státusmennyiséget kapjanak és azzal Önállóan gazdálkodjanak, A területi pártbizottságoknál és. pártszervezeteknél továbbra is a párt költségvetéséből kell fizetni a pártmunkásokat. A termelőszövetkezeti párttitkárok függetlenitési rendszerét változatlanul kell hagyni. Az állami ipari, közlekedési és állami mezőgazdasági üzemekben a párttitkárokat és politikai munkatársakat az üzemek általános költségeinek terhére függetlenítsék. Az üzemek által függetlenített párttitkárok /politikai munkatársak/ jogállásának állami vonalon való rendezéséről a munkaügyi miniszter, gondoskodjék. A Központi Bizottság titkárságának 197o. december 21-i határozata a Somogy megyei pártbizottságnak 148 pártköltségvetésből fizetett státust hagyott jóvá, s az üzemek által függetlenített státust pedig 8 főben állapitotta meg. A titkárság állást foglalt abban, hogy a megyei pártbizottságok a