MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

85. ő. e. 1971. szeptember 8. (2-107. o.) - 2. Az állami szervek, tömegszervezetek és tömegmozgalmak pártirányításának tapasztalatai a siófoki járásban. Jelentés: 27-42 - Elfogadott jelentés: 49-58

- 7 ­Megítélésünk szerint a vizgálat óta javult a járás KISZ munkája. Ezt tükröződni látjuk a párttaggá nevelés eredményeiben ( 1971-ben 24 KISZ tagot vettünk íel párttagnak, loo %-kal többet, mint egész 197o-ben), a fiatalok egyre fokozódó érdeklődésében, a KISZ poli­tikai oktatásban való nagyobb részvételben, a kulturális tevékeny­ség jaulásában, stb. Általában látogatottabbak a KISZ taggyűlések. Az elért eredmények nagyrészt annak köszönhetők, hogy a járási KISZ Bizottságnak sikerült változtatni rendszertelen munkáján, ered­ményesebben súlyozza a me goldandó feladatokat, nem foglalkoznak mindig mindennel, hanem sorrendiséget próbálnak megállapítani. A fejlődés nem jelent azonban problémamentességet. A járás terüle­tén sok még az igen gyengén működő KISZ szervezet. Az is elő­fordult, hogy bizonyos rendezvények még külsőségeiben sem felel­nek meg a követelményeknek (forradalmi ifjúsági napok, ifjú gárdis­ta avatás,) a járási KISZ Bizottságnak van jónéhánvégrehajtatlan ha­tározata és még az irányítási módszereik sem mindig felelnek me g a követelményeknek. Sokszor ma is öregesen, komolykodó módon próbálnak közeledni a fiatalokhoz. Nehezíti a KISZ Bizottság munkáját, hogy az indokoltnál több akciót kénytelenek szervezni, ezért nincs idejük egyik vagy másik feladat me goldásában kellően elmélyedni. Testületi üléseiken túlsók napirendet tárgyalnak, ami lehetetlenné teszi az érdemi döntések meghozatalát. Sok a kötelezően dőirt napirend, melynek egy részét maguk is továbbadják. Problémát okoz nekik a technikai felszerelések hiányos­sága - kiutazásuk esetenkénti megoldatlansága.is. A KISZ szervezetek felépítése megfelel a pártszervezetekének, így alapszervezeti skinten nincsen szervezeti akadálya a jó és rendsze­res kapcsolat kialakításának. Pártszervezeteink és csúcsvezetőségeink szinte kivétel nélkül rendszeresen tárgyalják a KISZ munkát, eseten­ként azonban joggal kifogásolják a KISZ szervezetek, hogy ez csak számonkérésre korlátozódik, kevés segítséget adnak. Csak ritkán ta­pasztalható, hogy a KISZ fiatalokat bevonják a falu gazdasági és tár­sadalmi problémáinak megoldásába, a szervezési feladatokba, ezzel tudatosan alkalmat adnának a fiataloknak a vezetés elsajátítására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom