MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971

83. ő. e. 1971. június 30. (98-176. o.) - 2. A állattenyésztés és hústermelés fellendítésének feladatai a X. pártkongresszus határozata alapján. Jelentés: 112-123

A Megyei Pártértekezlet is az állattenyésztés mennyiségi és minőségi fejlesztését és az ezt elősegitő korszerű beruházá­sok fokozását határozta meg elsődleges feladatként. Megyénk gazdasági életében - természeti adottságainál fogva ­döntő helyet foglal el a mezőgazdaság, ezen belül pedig meg­határozó szerepe van az állattenyésztésnek. Az állattenyész­tés fejlődési üteme, az állati termékek termelése - a III. ötéves terv időszakának első éveiben - meggyorsult, kisebb visszaesés után évenként átlagosan 3 %-os növekedést ért el. Ez valamivel kedvezőbb az országos átlagnál. Állatállományunk, s állatitermék termelésünk alakulását ked­vezően befolyásolták - az elmúlt tervidőszak alatt - a beve­zetett gazdasági és társadalompolitikai intézkedések, a párt és állami szervek gazdasági irányitó és ellenőrző tevékeny­sége. Ennek eredményeként: - módosult az állomány szerkezete, not.t a hústermelő állatfa­jok aránya, - előtérbe kerültek a magasabb termelésre képes fajták és hib­ridek, - megkezdődött az állattenyésztés szakosodása, koncentrációja, - megtörténtek a kezdeti lépések a korszerű, nagyüzemi, ipar­szerü tartástechnológiák bevezetésére,

Next

/
Oldalképek
Tartalom