MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971
81. ő. e. 1971. március 10. (180-217. o.) - 3. Különfélék: - b.) Határozati javaslat a családi jellegű szertartások fejlesztésének feladatairól. Határozat: 205-210
2 A sajátos helyzetre jellemző, hogy: - Még mindig hatnak a régihez, a megszokotthoz való ragaszkodás elemei, amelyek egyes esetekben olyan el lentmondásokhoz is vezetnek, hogy egyesek a régi és új formát is igénybe veszik. Ugyanakkor nem kis számmal vannak olyanok is, akik nem veszik igénybe az egy házi szertartást, de nem igénylik a társadalmi úton megrendezett szertartást sem. - Somogy megyében különösen a római katolikus egyháznak a megye feudális helyzeténél fogva igen erős befolyása volt a lakosságra. Ez a befolyás kisebb mértékben még ma ia érvényesül az idősebb korosztálynál, és az egyház ezt igyekszik kihasználni, egyes helyeken a lelki terror alkalmazásától sem riad vissza. A társadalmi szertartások elterjesztését nagy mértékben befolyásolta, hogy az anyagi, személyi ás tárgyi feltételek korlátozottak voltak és a tanácsi szervek a meglévő feltételekkel sem éltek megfelelően, A rendezvények szinhelye nem éri el a kivánt esztétikai követelményeket, s ennélfogva nem tudja a kivánt hangulati és érzelmi környezeti hatást elérni, ezért elmarad az egyházak által tartott szertartásoktól. Jellemző, hogy: - Még városokban sem rendelkezünk korszerű, a kivánt érzelmi hatást kiváltó házasságkötő termekkel. Nagy akadályt 'jelent ez a járási székhely- és a nagyközségek vonatkozásában is. - A temetők és azok felszereltsége Kaposvár város kivételével még a Balaton-parton és a nagyközségekben is elhanyagolt. Nincsenek ellátva a társadalmi temetéshez szükséges Ízléses, esztétikailag is megfelelő felszereléssel. Rosszak az útviszonyok, a világitás korszerűtlen. A ravatalozók elhanyagoltak. Az egyházi kezelésben lévő temetők helyzete még ennél is rosszabb. - A társadalmi szertartások rendezését kedvezőtlenül befolyásolta az ének- és zenekarok, valamint kórusok hiánya, kevés a szinvonalas búcsúbeszédet mondó szónok. Egyes esetekben és helyeken az anyakönyvvezetők beszedés megjelenési kultúrája fogyatékos. A társadalmi ráhatás nem eléggé sokirányú. A különböző társadalmi szervek ilyen irányú szervező, felvilágositó és propaganda munkája - különösen az üzemekben - nem eléggé koordinált, ezért gyenge hatásfokú.