MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971
87. ő. e. 1971. december 15. (38-112. o.) - 1. Somogy megye 1971. évi gazdasági helyzete, javaslat az 1972. évi feladatokra a központi bizottság 1971. december 1-i határozata alapján. Szóbeli előterjesztés: 40-54 - Határozati javaslat: 55-62
- 4 II. Tovább kell erositeni a párt vezető szerepét a gazdasági életben, elsősorban a politikai irányítás, a koordinálás, az erők összefogása és az ellenőrzés tekintetében* Munkánknak minden szinten arra kell irányulnia, hogy teljesítsük a IV. ötéves tervnek az 1972, évre eső előirányzatait. Növelnünk kell a gazdasági munka hatékonyságát, nagy figyelmet kell fordítanunk a népgazdasági egyensúly biztosítására, az életviszonyok, az életszínvonal tervben előirányzott mértékű emelésére. Az egyik legfontosabb feladat lS72-ben a vállalati üzem- ás munkaszervezés színvonalának növelése a Központi Bizottság december 1-i határozatának szellemében. 3 célból kívánatos széles körű akciók kibontakoztatása a termelővállalatokban, üzemekben. Éppen ezért indokolt még az első félévben megvitaOni a megyei és járási pártbizottságok, valamint az alsóbb pártszervek és az alapszervezetek ezzel kapcsolatos tennivalóit. Szükséges, hogy az alapszervezetek kellő következetességgel fellépjenek a helyenként tapasztalható szervezetlenség, hanyagság, közönyösség minden megnyilvánulása ellen. Az üzemi pártszervezetek, a gazdasági vezetők, a szakszervezeti bizottságok mozdítsák elo az öntudatos dolgozók termelési mozgalmait, tegyék meg a szükséges intézkedéseket azért, hogy növekedjen a szocialista brigádokban, a szocialista munkaversenyben tevékenyen részt vevők saéma* A hatékonyabb koordinációval biztosítani kell, hogy a IV. ötéves terv irányelvei bekerüljenek a területi és a tanácsi tervekbe, s megteremtsük a feltételeket a megye iparának és mezőgazdaságának intenzív irányú fejlesztéséhez. Behatóan keH. vizsgálnunk továbbra is a középszintű pártbizottságok gazdaságszervező- és -ellenőrző tevékenységét, E cálból a végrehajtó bizottság folytassa a járási, vártísi pártbizottságok beszámoltatását, ellenőrzését,és határozza meg t&vábbi faladataikat.