MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1971
86. ő. e. 1971. november 3. (54-113. o.) - 2. A szocialista brigádmozgalom és a szocialista munkaverseny helyzete, továbbfejlesztésének feladatai a megye ipari és mezőgazdasági üzemeiben. Szóbeli jelentés: 79-82
!**><ff A fenti számok, de az általános tapasztalat is azt^mutatja, hogy a szocialista brigádmozgalom az Összes dolgozók viszonylag szűk körére - elsősorban a fizikai munkásokra terjed ki. Az is megállapitást nyert, hogy a ^területi és ágazati megoszlás is erősen differenciált. Néhány üzemünkben, mint pl. a Ruhagyárban, a 13. sz. Volánnál és másutt^ valamennyi brigádban dolgozó benevezett a szocialista cimért folyó versenybe, addig más területeken alig van szocialista brigád. Pl. a Budapesti Finommechanikai Vállalat új üzemének 39 munkabrigádjából eddig még csak nyolc nevezett be. A MEDOSZ és ÉDOSZ területéhez tartozó dolgozói állományt figyelembe véve a részvételi arány kb. 25 százalékos, az épitő- és faipari területekhez tartozó arány több mint 4o százalékos, a KPVDSZ területéhez tartozó arány nem éri el a 2o százalékot sem. Milyen problémákkal és hiányosságokkal találkozni?: - Az utóbbi években a szocialista munkaverseny - az eredmények ellenére - ellaposodott. A versenymozgalmat általában úgy értelmezik, hogy az idejétmúlt és az új gazdaságirányítási rendszerben már nincs rá szükség. - Tapasztalható, hogy a verseny nem folyamatos, egyes jelentős politikai, társadalmi eseményhez kapcsolódik, ami alapvetően jó dolog, de a kampanyszerüseg nagymértékben érezhető az egész mozgalomban. - Érezhető, hogy még^ eg^; sor helyen nem tudtak szakitani a munkaversenyszervezes régi, rossz módszereivel, sok a hangzatos jelszó, a papírmunka, s a tartalom elsikkad, a mennyiségi szemlélet érvényesül. - Gondot okoznak a látszatfelajánlások, amelyek a mennyiségi szemlélet talaján olyan vállalásokat tartalmaznak, amelyek nem haladják túl a munkaköri kötelezettséget és teljesítésük esetén sem jelentenek kiemelkedő munkát vagy az átlagostól eltérő magatartást. E látszatfelajánlásokhoz gyakran kapcsolódik anyagiasság, vagyis olyan jutalom kilátásba helyezése - vagy ezért való törtetés -, amely mögött tényleges teljesitmény nincs. - A vállalatokon belül a munkaversenycélok nincsenek kellően összehangolva a tervekkel, a dolgozók aktivitását csak szűk területen lehet hasznosítani. A munkaversenymozgalom szervezésének egyik nagy hibája, hogy elkülönül a termelési és munkaszervezési tevékenységtől. A szervezési feladatokat elsősorban a mozgalmi szervek végzik, érdemi szerepet ebben az állami, gazdasági vezetők nem nagyon vállalnak /értékelés, kitüntetés, jutalom nyilvántartás/. - Tapasztalható az is, hogy a gazdasági vezetők nagy része a munkaversenymozgalmat az objektiv körülményekből, vezetési, szervezési hiányosságokból eredő termelési lemaradások pótlása eszközeként használják fel.