MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970
76. ő. e. 1970. május 6. (2-59. o.) - 1. A termelőszövetkezeti mozgalom helyzete és továbbfejlesztésének iránya Somogyban. Előterjesztés: 4-35
(fc ,0.:::.. y /* özelmultbaii is voltak, hogy a tsz vezetősége tuboszon a jól dolgozó szövetkezeti kommunisták véKi kinek a par-tnorc a-.r rújc-i r,3ia téma, Mii_ hozzájárul ehhez nemcsak az, hegy szövetkezeti elnökeinknek döntő többsége párttag, hanem az is, hogy titkáraink szakmai tudása is emelkedett. CYVjsn -'-lenségek, jogos megnyilvánulások még a kös bet foglalkozzon a 31 leményeivel, javaslataival. :"jy-két helyen van olyan jelensőj is, hogy a közösségért, a tsz mozgalomért becsületesen dolgozó vezetőt jogtalan támadás éri a párttagok részéről, ekkor pedig a helyi alap-, vagy csúcsszervezet /ha az nem tud, akkor a járási bizottság/ adjon védelmet , mert felelőséggel és jól dolgozni a termelőszövetkezetben ámugyis nehéz, Az -g05 intrikus légkör teszi. ;t tovább neheziti, vagy elviselhetetlenné összefoglalva; tsz pártszervezeteink fejlődésben ! -fel tudtak zárkózni a tea mozgalom tarén elért eredményekhez. A meglévő hiányosságok ellenére is megfelelő szinvonalon dolgoznak^ , .ülönösen a gazdasági munkák irányátásában és ellenőrzéseben, a tsz tagság élet- és munkakörülményeinek javitásában, az egységes szövetkezeti paraszti osztály megteremtésében, II «, A szövetke ze tig moz galom fej les z t és ének .irá ny elvei A szövetkezeti mozgalom továbbfejlesztésének irányát a pártagrár és szövetkezetpolitikája és az ennek alapján hozott szövetkezeti törvény, valamint a gazdaságirányítás rendszerében foglalt szabályozók meghatározzák. A termelőszövetkezetek és az őket irányító képviseleti szervek alapvető feladata? hogy e keretek között biztosítsák a IV. ötéves terv éveiben a szövetkezetek gyorsabb, dinamikusabb fejlődését. A gyorsabb ütemű fejlődés eriekében szükségesnek tartjuk az alábbi irányelvek elfogadását: 1«/ Növénytermeszté s A IV, ötéves tervben.a vetésszerkezet számottevő változtatása nem szükséges. Alapvető feladat a talaj termőképességének fokozása, tudományosan megalapozott talajerőgazdálkcdással, fokozottabb mértékű és jobb minőségű meliorációs munkával. A hozemok növelésében nagy tartalék még a termelésben meg rA vő szóródások csökkentési lehetősége, valamint az új fajták és technológiák széleskörű elterjesztése.. A beruházások fontos eszközei a termelés növelésének, csak igy tudják a termelőszövetkezetek a csúcsidőszakban jelentkező munkaerőhiányt pótolni, az időszerű munkákat időben es jó minőségben elvégezni, Ezért nagyobb gondot ditani a növénytermesztés beruházásainak növelésére időszakban, mint a III,, o^áves terv során tettünk. kell f oi*~ a t*.T