MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970

75. ő. e. 1970. április 22. (170-242. o.) - 2. A mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek kapcsolatai és annak továbbfejlesztése. Jelentés: 180-191

'((<#). 7 ­II. A kapcsolatok fejlődésének napjainkig tapasztalt tendenciái általában helyesek, ezért alapvető feladatnak kell tekinteni e tendenciák erősítését, a kapcsolatok kialakulása ütemének gyorsítását. Ennek érdekében az alábbi feladatokra kívánjuk a figyelmet irányítani: Általános feladatok ^— A negyedik ötéves tervben érvényesíteni kell e két ágazat komplex fejlesztését. A kapcsolatokat szorosabbra kell fűzni, mert ez nagy lehetőségeket ad az eredmények növeléséhez, a termelés fejlesztéséhez ; és csökkenti a kockázatvállalást. Az együttműködési lehetőségei: feltárását az előbb emiitettek szerint az irányító és érdekképviseleti szerveknek segíteni kell. Pontos feladat azonban annak tudatosítása is, hogy a megvalósítás elsősorban a két ágazat feladata ? mert annak szükségességét elsősorban ők érzik ? a lehetősegeket legjob­ban ismerik, erre állami szabályozást nem várhatnak. A kooperációk kialakitá kölcsönös vizsgálata, a fel kell mérni az érték létrehozásának egyik le házások kiküszöbölése, műszaki színvonalának f koncentrálása, valamint legyen. ánál nem elegendő a gazdaságosság fejlesztés megvalósítása elótt esités lehetőségeit is. A kapcsol a tol-, gfontosabb célja a párhuzamos beru­az árú útjának rövidítése, a termelés ejlesztsse, a termelés szakosítása és a kétoldalú érdekeltség biztosítása A kapcsolatok szélesítése keretében elsősorban a közös vál-, lalkozások megalakítására kell törekedni. Az élelmisz eri par feladatai Az iparnak mindenekelőtt olyan árakat, anyagi ösztönzőket kell kialakítani, hogy az a mezőgazdasági üzemeknek -fi­gyelembe véve a jelenlegi termelési lehetőségeket- a kívánt árú termelése gazdaságos legyen. A miníségi árút jobban meg kell fizetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom