MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1970
79. ő. e. 1970. október 16. (74-102. o.) - 1. Állásfoglalás a kongresszusi irányelvekhez és a szervezeti szabályzat tervezetéhez elhangzott véleményekkel, észrevételekkel, javaslatokkal kapcsolatban. Javaslat: 76-94
18, hanem 25-26 napi munkaviszony után legyen fizethető, zettel. mert sokan visszaélnek a jelenlegi helyPártbizottságunk elsősorban nem az adminisztratív intézkedések meghozatalában látja a megoldást, mert ez a becsületes embereket is sújtaná. Kéri a pártértekezletet, azokkal értsen egyet, akik a munkaerővel való jobb gazdálkodást, a törzsgárda hatékonyabb anyagi és erkölcsi megbecsülését, a gazdasági vezetőktől pedig szigorúbb fegyelmezést, jobb munkahelyi légkör és munkakörülmények megteremtését követelték. Nem lehet egyetérteni azzal - állapitották meg több pártszervezetben is -, hogy lakossági szolgáltatási igények kielégitése céljából létrehozott gaadasági egységek a nagyobb jövedelemre való törekvés érdekében inkább kész termékek előállítására állnak át, mert ezeknek az árait saját maguk állapitják meg, a szolgáltatási árak viszont kötöttek. Megyei pártbizottságunk jogosnak tartja a kritikai észrevételeket, s felkéri az érintett szerveket, tanácsokat, tegyenek meg mindent a lakosság jobb kiszolgálásáért, ellátásáért. V. Társadalmunk ideológiai, kulturális állapota Az irányelveknek ez volt az egyik legvitatottabb fejezete a párttagok körében. A párttagság egyetért azzal, hogy az irányelvek helyesen értékelik kulturális életünket, s az elmúlt négy évben erősödtek hazánkban a közgondolkodás szocialista elemei, emelkedett a társadalom tagjainak általános és szakmai műveltsége, tovább terjedt a marxista-leninista világnézet. Fagy figyelmet és teljes egyetértést váltott ki az irányelveknek az a megállapitása is, hogy az élet minden területén növelni kell a szocializmus aktiv híveinek megbecsülését, a szocialista módon végzett munka, a szocializmus ügye iránt elkötelezett magatartás tekintélyét. A vitában főként az alábbi kérdésekkel kapcsolatban volt kritikai észrevétel?