MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969
69. ő. e. 1969. április 23. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (92-143. o.) - 3. A Tanácsköztársaság 50. évfordulója alkalmából 1969. március 10-11-én rendezett tudományos ülésszak lefolyása, tapasztalatai. Szóbeli tájékoztató: 138-139
4&1® A tudományos ülésszakon elhangzott előadásokat, a vita anyagát sürgősen elő kell készíteni nyomdára, s azt a nyári szabadságok megkezdése előtt nyomdába kell adni, mert csak igy tudják szeptemberre-októberre előkészíteni azt. Németh Ferenc elvtárs: Javaslom, hogy jóváhagyólag vegyük tudomásul Nagy Lajos és Kocsis László elvtárs tájékoztatóját. Fejezzük ki elismerésünket mindazoknakj akik a Tanácsköztársaság 5o. évfordulóján tartott tudományos ülés előkészítésében, rendezésében részt vettek. Az az elgondolás, amit a végrehajtó bizottság a tudományos ülésszaknak szánt, megvalósult. A jövőt illetően két tanulságot kell szem előtt tartani. Az egyik* több referátumot és előadást kell beiktatni. Nagy elvtárs elmondta, hogy az erők ehhez lényegében rendelkezésre állnak. A másik tanulság a szervezésre vonatkozik. Mindkét elvtárs elmondta a problémákat. Egyrészt az időpontot kell majd reálisabban meghatározni, másrészt azokat a köröket, akiknek a számára szervezzük. A kiadvány dolgában már korábban állást foglaltunk. A kérésünk az, hogy ebben az évben december Jl-ig jelenjen meg. Anyagilag ugy tudom, hogy rendezve van. A lektorálást is meg kell ejteni. Javaslom, hogy a végrehajtó bizottság bizza meg Kocsis László és Nagy Lajos elvtársakat azzal, hogy a jogászok által szervezett konferencia anyagát - mely szintén az 5o. évforduló jegyében lett szervezve - nézzék meg abból a célból, hogy nyomtatásban megjelentethető T e. Ehhez kérjék ki a szaklektorok véleményét is. Elsősorban a rendező szervek - a Jogászszövetség stb. - vállalja ennek a kiadását. Ebben a vonatkozásban is javaslom megtenni a szükséges intézkedéseket. A jövő évben lesz száz éves a somogyi munkásmozgalom. Javaslom ennek tiszteletére tudományos ülésszakot szervezni. Kérem, hogy a végrehajtó bizottság ezzel elvileg értsen egyet. Egyetértés esetén a propaganda- es művelődési osztály az oktatási igazgatósággal közösen tegye meg a szükséges intézkedéseket. A javaslatot készitsék el és legkésőbb ez ev októberében terjesszék a a végrehajtó bizottság elé. Az oktatási igazgatóság a tanszéki tudományos kutatómunkát céltudatosabban es konkrétabban végezze. Ennek érdekében készitsék el a tervüket, melyet októberben terjesszenek a végrehajtó bizottság elé és a szerint inditsák meg a munkát. Szélesíteni kell a tudományos kutatással foglalkozók körét is. Javaslom, hogy a végrehajtó bizottság Írásban fejezze ki a közreműködőknek elismerését és köszönetét a tudományos ülésszakban végzett jó munkájukért, annak sikeres lebonyolításáért. A végrehajtó bizottság Németh Ferenc elvtárs összefoglalójával egyetértett.