MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969
69. ő. e. 1969. április 23. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (92-143. o.) - 1. A nemzetiségek helyzete Somogy megyében. Jelentés: 94-105 - Szóbeli kiegészítés: 106-108
Kéri az együttes ülést, hogy hozzon olyan határozatott raely szerint két év múlva a most hozott határozatok végrehajtását újból megvizsgálja. Javasolja, hogy a Sótujfalu község nevének megváltoztatása ugy történjen* hogy abból H a tét" szó maradion el, mert a délszláv nyelv azt nem ismeri. A járási művelődésügyi osztálynak meg kellene vizsgálni, milyen módon lehetne Lakóceán az ővonő státuszt ugy betölteni, hogy olyan személy nyerne oda kinevezést, aki az ottani nyelvet ismeri és megfelelő módon tud a gyermekekkel foglalkozni, A dicséret hangján lehet megemlékezni azokról, akik az anyag elkészítésében közreműködtek, fapasztalate szerint Somogy megyében eddig is a párthatározat szellemében intézték a naaajtiségak ügyeit s bizik abban, hogy további előrehaladás történik a problémák megoldása terén. Pr- Kőváffó László Müy«3U osztályvezetője Köszönetét fejezi ki, hogy az együttes ülésre meghj* váet kapott. Az előterjesztett anyagot jónak tartja, az arról tanúskodik, hogy készítői ismerik a nemzetiségi problémát, jóindulattal, segítőkészséggel nyujtak ahhoz. Munkájuk jél szolgálja azt az egyik fő eélt, hogy objektive feltárjuk Magyarországon a nemzetiségek helyzetét, központi probléma is ez, mert hiszen az elmúlt két évtized alatt alapos felmérés e területen nem történt. Kéhez! ti a munkát a sok bizonytalansági tényező, ami a számadatokból is kitűnik. Elvi jellegű kérdés, melyet a jelentés elkészítői is feldolgoztak, hogy a IB határozatát vették alapul az előterjesztésnél. Az 1958-«s és 1968-as határozatok ácözött - bár azok elvileg azonosak - mégis uj, hogy az elmúlt időszakban a nemzetiségi politikánk nem vette eléggé figyelembe a kérdés nemzetközi jelentőségének megnövekedését. Mivel az anyag sem tér ki rá, ezért felhívja erre a figyelmet. Ugyanis ebőői a megyére konkrét feladatok is hárulnak. A nemzetiségi kérdés nemzetközi jelentőségéből ered az a szukaégszerttáég, hogy megvizsgáljuk* nemzetiségi politikánk hogyan szolgálja a szocializmus építését'nemzetközi méretekben. Elégséges utalni itt arra az álláspontra, mely szerint a szocializmus épitésében a szocialista államok Integrálódása alapján kell előre lépni.