MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969
69. ő. e. 1969. április 9. (51-91. o.) - 2. A megyei, járási, városi pártszervek és apparátusuk feladatainak, szervezeti felépítésének továbbfejlesztése a politikai bizottság 1968. november 26-i határozata alapján. Előterjesztés: 76-85
- 2 -, A párt .választott testületei immár hagyományosan visszatérnek egyes központi, illetve sóját határozataik időarányos telje sitésének állására, ránt azt tették a megyénk fejlesztésére hozott Politikai Bizottság határozat tárgyalásánál is. Az ellenőrző munka során, politikai munkánk hatását vizsgáltuk és elemeztük egyes rétegek körében; megtárgyaltuk a munkásság, a parasztság, az értelmiség helyzetét, életkörülményeit. A fiatalok helyzetének vizsgálatánál külön tárgyaltuk a diákifjúság, a falun élő fiatalok és a munkásfiatalok életét. Több esetben foglalkoztunk az új gazdaságirányítási rendszer bevezetésével kapcsolatos konkrét kérdésekkel, *. Tüzetesen vizsgáltuk a párt káderpolitikai elvének érvényesítését az élet különböző területén és őrködtünk annak következetes betartásán. A feladatok végrehajtásában a megyei függetlenített apparátus fegyelmezett módon helytállt. Erős tempójú munka folyt az elmúlt esztendőben is. Nagy feladat és gond a helyes koordinációs munka kialakítása, mert jelenleg a megyei pártbizottság kivételével egyetlen szerv sincs olyan helyzetben, hogy .magara vállalhatná e feladatok elvégzését. Ifi tevékenység sok energiát és időt követel a vá lasztott testület és a függetlenített apparátus tagjaitól. Két-három évvel ezelőtt megyénkben felszámoltuk járásaink területén az instruktor! rendszert, a kaposvári járás kivételével. Az insí;ruktori rendszer megszüntetését több tényező in dokolta. A többi között elsődlegesen az, hogy a szabad státusok leadása után lényegesen csökkent a függetlenített apparátus létszáma. Hozzájárult az alapszervezetek számbeli, ideológiai, szervezeti és politikai megerősödése. Az instruktoi'i rendszer megszüntetésével az apparátus felépítése és munkamódszere is változott, amely jobban igazodott a felsőbb pártszervek szervezeti felépítéséhez azzal, hogy a járásoknál is megalakultak a pártmunka•egyes területeivel alapoe^b* ban foglalkozó csoportok, referensek. Ez a változás uj helyzetet teremtett mind a járási apparátus, mind az alapszervezetek életébon, hisz az alapszervezeteknek a felsőbb pártsaervek határozatait önállóbban, a felelősség növekedése mellett kellett megszervezni és végrehajtani. A járási függőtienitett apparátus tagjai a pártmunka egyes kérdéseiben -ha ritkábbon is- de hatékonyabb segitséget tudnak nyújtani. léindezon körülmények mellett az alapszervezetek vezetőségei is egyre jobban felnőttek a feladatokhoz. Nőtt a vezetőségi tagok és a pártalapszervezeti titkárok politikai képzettsége ós vezetési készsége. A pártmunkában esetenként jc_ lentkező jé szervező munkát kivánó eseményeket is sikeresen hajtották végre, /a vezetőségválasztó taggyűlések, tagkönyvcsere lebonyolítása stb,/ Ez évben a kaposvári járás is részlegesen megszünteti az instruktor! rendszert, s ezzel egyidejűleg egy-egy jelentősebb településen brigádvizsgálattal ellenőrzi,segiti a pártszervezetek munkáját.