MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1969

68. ő. e. 1969. február 26. (106-150. o.) - 4. Különfélék: - a.) A megyei tanács gazdaságszervező munkája a mezőgazdasági fejlesztési irányelvek megvalósításában. Határozat. 1968. 12. 10-i vb jkv - b.) Pártfegyelmi büntetés elbírálása. Jegyzőkönyv: 140-150

/ y ÍWS Ezen vezetőségi ülésen egyébl-.ént a reprezentáció, a gépkocsi használat éj a jutalmazással kapcsolatos korábbi határozatokat is megvált03tattak* - A fegyelmi büntetés kiszabásánál figyelembe vették, hogy Lovrencsics Lejos tsz elnök és a tsz főkönyvelő ellen fegyelmi eljárás idején ujabb bűnügyben folyt eljárás, amely akkor nyomozati stádiumban .olt. A két ügy összekapcsolása, vala ­mint az eltelünk felsoroltak figyelembevétele Lovrencsics cselekményének sulycaabb megítélését idézte elő, A járási elvtársak által elmondott és Lovrencsics terhére még felhozott, a fegyelmi vétséget súlyosbitó körülményeket felül­vizsgáltuk és az alábbiakat állapitottuk meg i - Tényként állapitottuk meg, hogy Lovrencsics Lajos már előző­leg pártfegyelmib kapott. Egyet 1965-ben a helyi pártszerve­zettol "dorgálás"-t, a partéiét elhanyagolása miatt, ezt 1966­ban a helyi pártszervezet törölte,, 1967* májusban a járási párt-vbe "dorgálás" pár^büntetésben részesitette, mivel a balatonaligoi egyhetes tsz- elnöki és párttitkári tanfolyamról annak befejezése előtt engedély nélkül eltávozott. Megjegyez­zük, hogy vjle együtt hagyta el a tanfolyamot Csire László tsz párttitkár is, aki viszont azzal az indoklással nem ré­szesült pártbüntetésben,- mert őt Lovrencsics beszélte rá a tanfolyam ottha,^yására e Ezt a két fegyelmit Lovrencsics nem a harmadikhoz hasonló fe­gyelmi vétség miatt kapta és nem is lemet folyamatosnak te ­kinteni olyannyira, hogy már csak a kizárás pártbüntetés ki­szabása less arányban az elkövetett vétséggel és ez felel meg a fokozatosság elvének. Helytelenül igen súlyosbitó körülményként figyelembe vették, hogy Lovrencsics Lajos és a tsz főkönyvelőié ellen a fegyelmi tárgyaláskor ujabb bűncselekményben nyomozás folyik. Erre utal Kovacsnó följegyzése ie.. Ezt semilyen körülmények között fi­gyelembe venni nem lett volna szabad a VB-nek, vagy le kellett volna zárni a fegyelmi eljárást a vizsgált ügyekben, vagy addig a döntést elhalasztani, amig a nyomozás eredménye nem ismert* A két ügy kapcsolása ta?mészetősen ugy a vétség minősitése. mint a fegyelmi büntetés kxszabása vonatkozásában sulyosbitó körülményként hatot 4--­•>« A gyékónyesi !tiV alapszervezettől azért kértek feljegyzést, mert elmondásuk szerint tudomásuk van arról, hogy Lovrencsics és a főkönyvei3nő között szerelmi viszony van 0 Hem biaonyithotój, hogy szerelmi viszonyuk van. ezt Lovrencsics és a főlnöiiyv jlőnó egyértelműen tagadja, Állitasuk szerint a főkönyvalot nem azért hagyta ott a férje, hanem azért, mivel alkoholista, keresetót teljesen elissza s már felesége, kerese­tére is szüksége volt az itazolás miattj ezért a család

Next

/
Oldalképek
Tartalom