MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

62. ő. e. 1968. január 2. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (2-72. o.) - 3. A területi tsz-szövetségek működéséhez szükséges tárgyi és személyi feltételek biztosításának állása. Jelentés: 51-56

a szövetségnél betöltésre került* A szövetség a volt járási katonai Kiég.Parancsnokság épüle­tében van elhelyezve Fonyódon. A Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága a szövetség rendelke­zésére bocsátott illetmények és dologi kiadások cimén 228.ooo Ft-ot. A költségvetésben szerepelt a dolgozók illet­ménye, ezek járuléka, valamint a tervezett irodahelyiségek / 5 helyiség/ bútorral való berendezése ugy, hogy részben a Megyei Tanács által rendelkezésre bocsátott használt bú­torral, az elnök és a titkár irodáját pedig üj bútorral ren­dezik be. A későbbiek során a végleges elhelyezés alkalmával a tervezett 5 helyiséggel szemben 9 irodahelyiséget lehetett biztositani, ezért pótlólag intézkedtünk, hogy bútorbeszerzésre a szövet­ség költségvetését 33*ooo Ft-al megemeljük. A szövetség részére egy' Volga személygépkocsi is biztosítás­ra került. A fentiek szerint az -^szak-somogyi Termelőszövetkezetek Te­rületi Szövetségének működéséhez szükséges tárgyi és szemé­lyi feltótelek biztosításra kerültek. Közép-somogyi Termelőszövetkezetek Területig 1967. október 4.-én alakult meg Kaposvár székhellyel a kapós-, vári és tabi járásban működő termelőszövetkezetek belépésével. A szövetséghez tartozik a megye tsz-einek 4o,4 %-a és az ossz terület 38,8 %-a. Törvényes keretek között a küldött­gyűlés a területi szövetség elnökét, titkárát, elnökségét és bizottságait megválasztotta, működési alapszabályát a Me-

Next

/
Oldalképek
Tartalom