MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968
62. ő. e. 1968. január 2. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (2-72. o.) - 2. A bűnözés helyzete a megyében. Tájékoztató: 28-42 - Határozatok: 47-50
Készült s 35pJ í ,r»ban^ T/ 1 /1968. A Magyar Szocialista Munkáspárt S o mogy negyei Végrehajtó Bizottsága 1968 k .január 2-i ülésének határozata " A BÜNÖ.ZÉS HELYZETE A MEGYÉBEN " I. A negyében a közrend^a köznyugalom jó, a személy- és vagyonbiztonság megnyugtató, A közrendet és' köznyugalmat súlyosan zavaró bűncselekmény kevés van, az egyéb szempontból jelentős bűncselekmények száma is alacsony. A bűncselekmények túlnyomó többsége csekély jelentőségű. A bűnüldöző szervek a bűncselekményeket megfelelően felderítik, A politikai bűncselekmények feltárására:és üldözésére - változatlanul - nagy gondot kell fordítani, A bűnözéssel kapcsolatos társadalmi morál általában jó. Az emberek elitélik a bűncselekményt elkövetőket. Előfordul azonban egyes esetekben, hogy túl szigorúan, vagy a liberalizmus alapjáról enyhén Ítélnek meg egyes ügyeket. Ez a körülmény és a megyei sajtó esetenkénti nem alapos tájékoztatása* is kedvezőtlen irányban befolyásolja a társadalmi légkört • E megállapítások mellett továbbra is érvényt kell szerezni annak az elvnek, hogy a bűnözés ellőni harc össztársadalmi feladat, A bűnözés elleni küzdelem és a megelőzés elősegítése céljából létrehozott társadalmi .szervek, igy a társadalmi bíróságok, gyermek- ás ifjúságvédelmi albizottságok, a büntetésből szabadultak utógondozását végző aktívák, az állami szervek, az irányító társadalmi szervek hatékonyabb és operatívabb munkát végezzenek. Az állami és gazdasági vezetők;bűncselekmény megelőzési és feljelentési gyakorlata javult. Több vezető azonban a bűnözés elleni küzdelmet adminisztratív kérdésnek tekinti, s a nyomozóhatóságok majdnem kizárólagos feladatának tartja. Az eredményesebb bűnözést megelőző munka, különösen a társadalmi tulajdon terén a gazdálkodó szervek belső ellenőri hálózata, a más ellenőrző szervek munkája hatékonyabbá tételét követeli. A 4 nyomozást végző szervek - a rendőrség és az ügyészség több esetben feleslegesen ragaszkodnak a társadalmilag csekély súlyú bűnügyekben a nyomozás lefolytatásához, illetve a birosagi felelősségrevonáshoz. A társadalmilag csekély súlyú ügyekben megfelelő differenciáltsággal a nyomozó.*hatóságok éljenek a biröi útról való elterelés lehetőségével.