MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

62. ő. e. 1968. február 13. (200-240. o.) - 1. A levéltár és a múzeum fejlesztése, valamint a műemlékvédelem helyzete és feladatai. Jelentés: 202-216

-±+j\LS "=7 fi 772/ A levéltár, a múzeum és a műemlékvédelem helyzete és feladatai Megyénk kulturális intézményei között jelentős helyet foglal el a múzeum és a levéltár, munkájuk segiti politikai, gazda­sági és kulturális fejlődésünket, A nuzeun a kultúra adott területéről /régészet, néprajz, mű­vészettörténet, nunkásnozgalon, gazdaságtörténet, biológia stb/ összegyűjti, tudományosan-feldolgozza, negőrzi és kiállit­ja az értékes tárgyi emlékeket. Mint az iskolánkivüli művelő­dés egyik fontos intóznénye, konoly szerepet játszik a korsze­rű tudományos világkép kialakításában és formálásában, az esz­tétikai műveltség széleskörű terjesztésében, A levéltár történeti, jogi vagy más értékük alapján megőrzésre érdemes Írásos dokumentumok gyűjtését végző, azt feldolgozó és publikáló intézmény, amely jelentős közigazgatási funkciókat is végez /irattárak felügyelete, iratok selejtezése, anyaköny­vi másodpéldányok gyűjtése és vezetése stb/. A két intézményben összegyűjtött anyag felhasználása sok segit­séget ad történeti-multunk és a fejlődés folyamatának megismeré­séhez, elvezeti az intézmények által rendezett kiállítások lá­togatóit jelenünkig, következésképpen fontos szerepet töltenek be a szocialista hazaszeretet kialakításában, megerősítésében. Azáltal, hogy anyaguk helyi vonatkozású, ncgy mértékben hozzá­járulnak az egészséges, szocialista értelemben vett lokálpatrio­lizmus kialakításához, elmélyítéséhez, A meghirdetett Tegyünk többet Somogyért! politikai program történelmi megalapozását végezhetik el az egyes konkrét célkitűzések előzményeinek felde­rítésével, az összehasonlítás lehetőségének megteremtésével - s ezáltal nagyobb ösztönzést adhatnak a tömegeknek a célok eléré­sére. Munkájukkal hozzájárulhatnak a szocialista tudat formálá­sához, a gondolkodásmód megváltozásához, a szocialista tartalmú Ítéletek megfogalmazásához is az emberek jelentőségű politikai szerepük és fontos ben. fejében. Ebben helyük megyénk van nagy életé­I. A levéltár Somogy megye levéltára állami levéltárként 195o-ben alakult meg Somogy megye és Kaposvár irataiból. Az iratanyag terj.edex­me altkor 2.22o fm. volt, az 1967-re 4.580 fm-re növekedett. Az akkori 2 fő helyett ma 6 dolgozik, A levéltár 1967. december 31-ig közvetlen minisztériumi felügyelet alatt állott. A \

Next

/
Oldalképek
Tartalom