MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968
62. ő. e. 1968. január 30. (138-199. o.) - 4. Tájékoztató a tagkönyvcsere lebonyolításáról. Tájékoztató jelentés: 192-196
- 5 1«/ A pártszorvozetek tízéves tunikájának és a párttagok tevékeny ségének értékelése • 2./ Az ünnepélyes tagkönyvkiosztás. Azonban a Központi Bizottság 1967• novembar 24.-i határozata nyomán a megye 551 pártalapszervesetében át kellett szervezni a taggyűlések időpontját és az előre megtervezett napirendi.pontok mellett meg kellett tárgyalni az uj'gazdasági mechanizmus bevezetésére és az árrendezésről szóló KB. határozatokat. A pártalapszervezetek vezetőségei nagy körültekintéssel, alapossággal szervezték a taggyűléseket, ennek eredményeként a megjelenés szinte loo százalékos volt. A taggyűlésekről osak a betegek és a hivatalosan távollévők hiányoztak. A megye területén mind össze két taggyűlést kellett újraszervezni /Kapospulán és Magyar egreson/ a rosoz előkészítés miatt. A taggyűlések mindenhol ünnepélyes külsőségek között zajlottak le * Taggyűlések termáit megfelelően előkószitették, dekorálták. A ijaárttágság túlnyomó többsége ünneplő ruhában jelent meg* •*HÉB. által kötelezően előirt napirend megtárgyalása után a legtöbb helyen úttörők és kiszesek verssel, virággal és meleg sza vakkal köszöntötték a résztvevőket. Volt olyan hely is, ahol hanglemezről Lenin hengját szólaltatták meg. A pártalapszervezet munkájának és a párttagok tevékenységének értékelése után mindenhol felolvasták a negyei pártbizottság levelét, majd kedves szavakkal méltatták a veteránok és'az idős párttagok munkásságát, majd kiosztották: a tngkönyvoket* * A tagkönyv-kiosztó taggyűlésen mintegy 2700 elvtárs szólalt fel. Az új gazdasági mechanizmus ós az árreformról szóló tájékoztatóval egyetértettek. A taggyűlés egy sor rémhirt eloszlatott, tisztázott. A felszólalók meleg szavakkal méltatták a párt, pártszervezet küzdelmeit, eredményeit. Az idősebb elvtársak külön kifejezésre jutották, hogy szivesen vállaltak a szocializmusért folytatott harcot. Továbbra is örömnél vállalnak részt a feladatokból, és szeretnék a következő tagkönyvkiosztást az elvtársakkal együtt megünnepelni. A taggyűlések befejezése után a pártalapszervezeteink tagsága mir denhol visszamaradt elvtársi, baráti beszélgetésre., A beszélgetések mindenütt jó hangulatban folytak, újra felidézték a régi harcok-emlékét és a pártszervezet előtt álló legfontosabb feladatékat* A tagkönyvek kiosztásáról a Politikai-Bizottság idevonatkozó hatr rozatát maradék nélkül végrehajtottuk. A munka során tovább mé-: lyült a párt eszmei, politikai,szervezeti és cselekvési egysége. Kaposvár, 196C. január 23.MSZMP i3omo;y megyei Bizottság Párt- és Tömegszervozetek Osztálya