MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

66. ő. e. 1968. november 26. (183-248. o.) - 1. Az értelmiség szerepe és tevékenysége a megye politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális életében. Előterjesztés: 186-204

- lo ­Pedagógusok és népművelők Az oktató-nevelő munka ellátása mellett közülük fejtenek ki leg­többen megfelelő tevékenységet a társadalmi élet más területein is. Őket találjuk meg a legtöbb társadalmi szervezetben, ők végzik a népművelési munka zömét is. Növekvő azok száma, akik ezt feladatuk­nak is tekintik, JSa elsősorban a falun dolgozó pedagógusokra jelem­ző, a városiakra és a járásszékhelyekre kevésbé. A pedagógus párt­tagok arányszáma jónak mondható, ánnek ellenére egy-egy nagyobb községben is előfordul, hogy egyetlen párttag pedagógus sincs. Az ilyén helyeken tervszerűbben kell foglalkozni a pártba való felvé­tellel a pedagógusok és a népművelők körében, Javitani kell e mun­kát az óvónők és a felsőfokú intézmények nevelői között is. A pedagógusnők arányszámának állandó növekedése és annak fokozódá­sa gondot okoz mind az iskolai nevelőmunka, mind a munkaerőgazdál­kodas szempontjából. Jellemző az is, hogy a pedagógus családanyák közül mind többen maradnak távol a közélettől. Indokolt annak az elemzése, hogyan lehetne növelni a férfiak arányát a pedagógus kép­ző intézetekben. Az orvosok és gyógyszerész ek Számarányuk egyre nő. Ők képzeik az egészségügyi értelmiség döntő többségét. Kapcsolatuk a lakosság legszélesebb rétegeivel igen szo­ros. Aktivitásuk mindenek előtt az egészségügyi propagandában^ a tisztasági mozgalomban és a polgári védelemben a legszembetűnőbb, bár a preventiv egészségügyi propaganda érdekében nem kezdeményez­nek eléggé. A gyógyszerészek továbbra 3em megfelelő szereplői köz­életünknek. Okát aoban látjuk, hogy a tanácsok, a pártszervezetek nem vonják be őket megfelelően a társadalmi életbe. Mivel az egészségügyi értelmiség elsősorban a szakmai műveltsége színvonalának emelésére fordit gondot ? ezért elsőrendű feladatunk az eszmei-politikai műveltségük fokozása. Gondot okoz, hogy a ve­zető orvosok között igen kevéjs a párttag. Szén a jövőben változtat­ni kell. A szocialista egészségügy ingyenes ellátásba vonatkozó alapelve sem megyénkben, sem országosan nem érvényesül kellőképpen. Annak elle­nére, hogy csökkent a konkrét etikai panaszok száma, a borravaló rendszer általánosnak mondható. A .jogászértelmiség Nélkülözhetetlen szerepet játszik a szocialista törvényesség bizto­sitásában. ti területen jelentős előrehaladás volt az elmúlt években. Egyes jogászkategóriák között j-ltíntős eltérés tapasztalható. A bí­róságon és az ügyészségen dolgozó jogászok eeaciel - politikai szem­pontból homogénebbek, mint az ügyvédek és a jogtanácsosok.- Tapasz­talataink szerint az egyetemről kikerülők nem a bíróságokon kivannak elhelyezkedni, ügy érezzük egy résaük e tevékenységet nehéznek tart­ja, de számosnál a hivatástudat s az ügy szeretet is hiányzik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom