MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1968

62. ő. e. 1968. január 16. (73-137. o.) - 3. A Munkásőrség munkájának értékelése az országos parancsnokság által tartott felügyeleti szemle megállapításai alapján. Jelentés: 96-103

o Al/t KAPOSVÁR Feladatterv 1968 évre. A területi parancsnokság munkáját a párthatározatok szellemében, annek iránymutatásával, a MOP parancsai, utasításai üaerint vi£sos&é« A politikai nevelő munka fokozottabb érvényesítésének hatására erősödött a munkásőrök politikai-crkülcsi ós fegyelmi helyzete, 1967 novemberében a MOP által végrehajtott felügye­leti szemle megállapitácai, segítőkész előremutatá­sai - riemcsak 1968 évre-, hanem távlatilag is -, valamint az eddig. vérzett munkánk eredményei bizto­sitókot nyugtának ahhoz,hogy 1966-ban az elért ered­ményeket neGSzilárditsuk, de uinden területen további előrehaladást éráünk el* 1968-as évben kiemelten szükséges foglalkoznunk az alábbiakkal: 1./ A felügyeleti szeirilebizottscg, XII n a realizáló értekezleten felvetett feladatok ütemezésével t megvalósítás ával. 2,/ Az állonányépitéssel /felvétclekileszerelések, tartalékállományba való helyezés.tartalékállo­mány alakitá&a/, 3./ A munkásőri igénybevételek helyzetével, kiha­tásai Val; a helyileg legcélszerűbb igénybevé­telek ne /^valósításával. Feladataink részletezve;

Next

/
Oldalképek
Tartalom