MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1967
61. ő. e. 1967. december 5. (59-136. o.) - 3. A termelőszövetkezetekben működő pártszervezetek titkárainak anyagi, erkölcsi helyzete a kaposvári járásban. Jelentés: 84-92
L/f L^j lo napos konferenciaszerüséggel a jelentés anyagát, a vita tanulságát, a jövőbeni elképzeléseket a párttitkárokkal megtárgyalhatnák. Ez új munkamódszert is jelenthetne. Néhány megjegyzést a vitával kapcsolatban: Amit Klenovics elvtárs mondott észrevételezni kell a KB felé. A másik megjegyzésével kapcsolatban, hogy a kiképzett emberek, titkárok eltűnnek: körforgásban vagyunk. Az a kérdés, hogy a párt kitermelheti-e azt a vezető garnitúrát, amit kell. Kitermelheti, azonban nem lehet elkivánni a párttitkártól sem, hogy ha adódik egy jobb lehetősége, hogy azt elszalassza. Törekedni kell persze egyrészt a stabilizációra, másrészt az alkalmasabbak beállítására. Elvtársak! én azzal zárnám be, amit Somogyi elvtárs is mondott, hogy ezután az értékes, elemző anyag után próbálkozzunk mi, a megyei és a járási bizottságok is megkeresni jobban a tennivalók lényegét. Szívesen vennénk, ha a járási bizottság összedolgozna egy ilyen módszertani anyagot, majd a tannivalók lényegére felhívná a figyelmet. Javaslom a jelentés elfogadását azzal a felhívással, hogy a vita tanulságai alapján a tennivalók lényegét próbáljuk kimunkálni. A titkár elvtársakkal erről valamennyi pártbizottságunknak helyes volna tárgyalni. Dombóvári László elvtárs: Egy kiegészítő javaslatom van. Mi már elkezdtük a pártszervezetek titkáraival ezt a beszélgetést. Azonban ;jobb lenne, ha kisebb egységekben kerülne erre sor. ^zeken a tajértekezleteken lo-15 emberrel ülünk le, kölcsönös eszmecsere alapján minden alapszervi titkárhoz eljutunk, és igen nagy előny az, hogy ők is véleményt tudnak mondani. Illés Dezső elvtárs: Egyetértünk. Döntsék el, hogy hogyan szervezik meg, lényeg az, hogy minél hatékonyabb legyen. A végrehajtó bizottság a fentiekkel egyetértett.