MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
54. ő. e. 1966. szeptember 13. (93-150. o.) - 1. A megyei tanács munkájának, káderhelyzetének értékelése a megyei párt-vb 1964. szeptember 7-i határozata alapján. Tájékoztató jelentés: 95-112
A munka szellemét illetlen; Sugár elvtárs és Bálint elvtárs közötti kapcsolatból nem lehet általánosítani. Sugár elvtárs mindent elkövet annak érdekében, hogy mindenki őszintén elmondja a véleményét, A dolgozók körében élénk érdeklődés mutatkozik az uj mechanizmus iránt. Helyesnek tartjuk, hogy kapjanak eligazítást, ebben tettünk is lépéseket* A párthatározatok végrehajtásában látom az alapszervezet vezetőségének felelősségét. Nyomon kell kisérnünk a párthatározatok végrehajtását és javaslatot tenni a szakosztályok felé. Ez az uj vezetőségnek komoly feladata lesz. b ugar Imre elvtárs; Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az együttműködés, a kritikai szélien megfelelő legyen a két szerv között.Yan azonban egy-két probléma melyek itt is előkerültek. Elsősorban a tanácson folyó munka tömegét tekintve érte el a megkívánt szintet, az összehangolás viszont még sok kívánni valót hagy maga után* Ezt elsősorban nekünk, házon belül kell megoldani. Az osztályok munkája tekintetében a megállapítások hűen adták vissza az ott lévő problémákat. A pénzügyi ós munkaügyi osztály munkájában naprakészség van, nincsenek problémák. Az ipari osztály munkájánál biztató jelek vannak, de még nem értékelhető ez a munka. Az építési osztálynál a kibontakozás lassú, az osztály vezetés gyenge. Perecsi elvtárs részéről nagy erőfeszítés folyik, de az osztályon nem támaszkodhat 7-8 embernél többre és ez az osztály fele. A vezetést tartjuk hibásnak, hogy nem tudta megszervezni a feladatokat. A tervosztály munkájával kapcsolatban; a munka átlagos színvonalon mozog, ha történtek előrelépések ugy lehet értékelni, hogy nagy erőfeszítések árán. nincsenek arányban azzal a felelősseggel, ami az osztály vezetését kellene, hogy vezesse* Most a megállapodások értelmében az osztályok munkáját megfelelő önállósági alapra hoztuk** Meg szeretném emliteni, hogy ilyen alapon a további együttműködést erősen felül kell vizsgálni ós a korábbi álláspontot tudom képviselni. A párttal való kapcsolat tekintetében jók ezek a kapcsolatok, főként megyei tekintetben. A párthatározatok tekintetében nem tudtuk a napra készséget elérni* Sok esetben a határozatot késve kapom kézhez magam is. Kocsis László elvtársi A párthatározatok gyakorlati megvalósításában nagy szerepe van a tanácsoknak. Nem közömbös azt vizsgálni, hogyan áll a tanács káder helyzete, mennyiben felkészültek a káderek, értik-e a párt poli-