MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
53. ő. e. 1966. május 24. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (38-123. o.) - 1. Somogy megye III. ötéves tervjavaslata. Tervezet: 40-75 - Irányelvek: 76-102
n 8 Jelentős összeget fordítottak a vasút korszerűsítésére, a közúti teher- ós személyforgalom föltételeinek javítására* Községi tanácsaink, pártszervezeteink, a hazafias népfrontbizottságok nagy odaadással és hozzáértéssel végezték és végzik községpolitikai tevékenységüket* Éhnek eredményeként lehetőségeiken belül javították a belső úthálózatot, s mintegy loö ooo a 1 szilárd burkolatú utat ós 675 ooo a* szilárd burkolatú járdát ópitettek* iveken kivül 128 km-rel bővítették a villanyhálózatot és 31 km-rel a vizvezetókhálózatot. Megyénk gazdasági életében döntő jelentősége van a mezőgazdaságnak* Az összlakosságnak még ma is több mint fele a mezőgazdaságból él* Ezért különösen nagy feladataink vannak a mezőgazdasági termelés, az árutermelés növelésében, a mezőgazdasági lakosság munka- és életkörülményeinek javításában* Mint országosan, ugy megyénk mezőgazdaságára is el lehet mondani, hogy teljesítette az átszervezés idején célul tűzött kettős feladatot• Nézzük meg egy kissé közelebbről, hogyan alakult a mezőgazdasági termelés az elmúlt öt évben* A növénytermelésben az alábbi főbb célkitűzéseket valósítottuk megt az átszervezést követő évek kezdeti visszaesése után mezőgazdasági üzemeink rendszeresen teljesítették kenyérgabona-vetési tervüket* Jelentősen előrehaladtunk az intenzív buzafajták elterjesztésében. 1965-ben az összes,búzaterület 9o százalékát már intenzív fajtákkal vetették el. Ezzel és egyéb más, termelést növelő eszközök alkalmazásával öt év átlagában búzatermelésünk lo,5 mázsa fölé emelkedett* A mezőgazdasági üzemek nagy erőfeszítéseket tettek a kukorica - mint legfontosabb takarmánynövényünk átlagtermésének emelésére• A hibrid vetőmag, a vegyszeres gyom irtás bevezetése, a fejlett agrotechnika alkalmazása mellett a termelőszövetkezetek bátran éltek a megfelelő anyagi ösztön-