MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
53. ő. e. 1966. május 24. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (38-123. o.) - 1. Somogy megye III. ötéves tervjavaslata. Tervezet: 40-75 - Irányelvek: 76-102
- 3 - ^g Az előrehaladás megköveteli a népgazdaság devizaszerző képességének növelését. Ezért fokoznunk kell az exporttermelést és az áruk versenyképességét* Okosabban, észszerűbben kell alkalmazkodnunk - szocialista elveink feladása nélkül - a nemzetközi piac alakulásához* Külkereskedelmi áruforgalmunk jelentősen nő a terv őt éve alatt* Az összkivitel és -behozatal 46 százalékkal emelkedik, s ez meghaladja a termelés növekedését* Ez arról tanúskodik, hogy fokozódik részvételünk a nemzetközi munkamegosztásban* Az áruforgalom döntő részét a KGST országaival bonyolítjuk le a korábban kötött hosszúlejáratú kereskedelmi megállapodások alapján, elsősorban a Szovjetunióval* A szocialista országokkal való kereskedelemben valamivel nagyobb fokú lesz a behozatal, mint a kivitel* Ezt az teszi lehetővé, hogy kérésünkre a Szovjetunió 197o utánra prolongálta a tervidőszakban esedékes hitelek egy részének törlesztését* Mindez igen nagy segítség számunkra, mert mint tudjuk, hazánk ipari nyersanyagokban szegény, s ezekből túlnyomórészt behozatalra szorul* Ipari nyersanyag nélkül viszont nincs iparfejlesztés, iparfejlesztés nélkül pedig nincs előrehaladás* Az elkövetkezendő években különösen nagy jelentőségűek azok a műszaki fejlesztési megoldások, amelyekre az építőipar korszerűsítése érdekében kerül sor* A terv előirányozza, hogy 197o-re az ipari, a közlekedési és a raktározási célokat szolgáló csarnoképületeknek legalább a fele, a mezőgazdasági épületek vázszerkezetének kb, 7o százaléka üzemileg előregyártott szerkezettel készüljön* A mezőgazdaság arányos, egyenletes ós gyo: sabb fejlesztése kulcskérdése az egész népgazdaságnak, mert nálunk a mezőgazdaságnak lényegesen nagyobb szerepe van a gazdasági életben, mint az ipari nyersanyagokban gazdag orszá gokban* A tervidőszak idején 13-15 százalékos fejlődést kell