MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966
52. ő. e. 1966. április 25. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (190-261. o.) - 2. Az 1966. évi termelőszövetkezeti tervek. Szóbeli kiegészítés: 224 - Tájékoztató: 225-242
badon terveznek, feléjük az állami befolyásolást érvényesíteni nem kell. Ezzel nem ért egyet, mert a befolyásolás sokkal hatékonyabb kell, hogy legyen*a jövőben, mint az idei évben, de módszereiben kell változtatást végrehajtani* A tsz-ek tervezése nem történhet diktált számok alapján, hanem megfelelő meggyőzés utján a népgazdaág és a tsz tagság érdekelnek messzemenő figyelembe vételével. A tsz-ek tervezése szocialista viszonyok között nem mehet spontán végre, hanem megfelelő szakmai tanácsadás és befolyásolás utján. Ha a tsz elnöke nem érti meg a népgazdaság érdekeit, a vezetőség elé kell tárni a problémát, majd a közgyűlés elé, de nem szabad közömbösen szemlélni a tervezés folyamatát. Akad egy-két tsz, amelyik az uj tervezési rendszer lényegét nem értette meg. Ez jelentkezik abban, hogy csak egy évre terveztek és nem voltak figyelemmel arra, hogy az idei év egyben a további évek fejlesztésének alapját is kell, hogy képezze, szükséges, hogy a gazdasági év során levonjuk az idei év tervezéséből a megfelelő következtetéseket és ahol rosszul terveztek, messzemenően adjuk meg a terv korrekciójához a segítséget. A következtetéseket széles körben ismertetni kell, nemcsak a termeltető vállalatokkal, tsz vezetőkkel, hanem a közgyűléseken a tagsággal is. Tihanyi Zoltán MNB, me&yei i«. Egyetért azzal, hogy a kötetlenebb tervezés több problémát vet fel, de egyben nagyobb felelősséget hárit a tsz vezetőségére, az egész gazdálkodásért. Az idei évi tervezésből lékeli vonni a következtetéseket, fel kell készíteni a tszeket a távlati tervezésre. Véleménye szerint az ipar és mezőgazdaság fejlesztése kőzött nincs ellentmondás, mert a felhozott vetésterületek csökkenése csak átmeneti jellegű és elsősorban az elmúlt év rossz gazdasági eredményeire vezethetők vissza. Azonban fel kell hívni a figyelmet arra a jelenségre, hogy a tsz-ek az idei terveikben elsősorban a nagyobb jövedelmet biztosító ágazatok fejlesztésére fordították a figyelmet és ez nem segíti elő a későbbi évek gazdálkodásának megalapozását. A műtrágya felhasználás évről-évre növekszik és ez szállítási problémát vet fel. Időben fel kell készülni a megnövekedett szállítási igények kielégítésére. Jelenleg 28 tsz-nél már pénzügyi probléma jelentkezik. A közeli napokban sor kerül a rendkivüli hitelek folyósítására. Megítélése szerint az idei évi beruházások előkészítése kielégítő és elsősorban az építési kapacitás biztosításán múlik a terv teljesítése.