MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966

51. ő. e. 1966. január 4. (2-63. o.) - 2. Különfélék: - a.) A marcali járási pártbizottság első titkára ügyének megtárgyalása, javaslat felmentésére. Szóbeli tájékoztató: 21-27

B ő h m József elvtárs : Mai tárgyalásunk folytatása az 19£4. novemberi ülésnek. Akkor Petrekanits elvtárs figyelmébe ajánlottuk azokat a hibákat, amiket a hozott határozat felsorolt. Ugy látszik, hogy az akkori véleményünket nem tette ugy magáévá, hogy azokon változtatni tudott volna. Akkor a jelei voltak meg ezeknek, s Petrekanits elvtárs nem fogadta el ugy, ahogy mondottuk, kétségbe vonta, s lám idevezetett. Nem könnyű eb­ben a kérdésben állást foglalni, sok dologra kell, hogy fi­gyelmeztessenek bennünket. Ugy teszem fel a kérdést, hogy mi van akkor ha nem kéri át­helyezését, akkor hogyan Ítéljük meg a járási pártbizottság élén, mert igy a dolog kimenetele egyszerűsödik. Azonban a tanulságai és következményei miatt legalább olyan fontos, mintha itt maradna. A járásban politikai, gazdasági tekintetben nincsenek rosszabl állapotok, mint általában más járásokban. , j Ez a járási párt-vb képes a párt politikájának érvényesité ­sere a járás területén. Felvetődik bennem a gondolat, mi vol-' na akkfor, ha ugy kellene tárgyalni, hogy Petrekanits elvtárs i nem megy el innen. Én hogyan szavaznék?! úgy, hogy meg kell | fegyelmezni amiért felelős, de mint járási titkárnak bizalmat' szavaznék. j A magam részéről egyetértek a javaslattal, hogy kérelméhez járuljunk hozzá. ' Petrekanits elvtárs felelős azért, amik itt előkerültek, fe- ! lelősek a járási párt-vb tagok is. Nekik ezekről a dolgokról ! tudomásuk volt, és nem jelezték Petrekanits elvtársnak, nem birálták, nem hozták korábban a megyei párt-vezetés tudomása-i ra. j Bz az eset arra is figyelmeztet bennünket, hogy a kritikátlani légkörnek véget kell vetni, mdrt az egymással szembeni bizal­matlanság melegágya az intrikának. i j Véleményem szerint a vb tagok felelőssége mellett felelős az apparátusban dolgozó minden egyes ember, akinek erről tudo­mása volt. Az ne legyen hivatásos forradalmár és ne dolgoz ­zon pártapparátusban, aki nem talál fórumot arra, hogy a ve -í zetők fejéhez vágja az igaztalans&gokat. Ezeken csak ugy le- ' het változtatni, ahogy Róna elvtárs mondta, mindjárt megfog- ! ni és szembesiteni az embereket. i i Itt van Fokt elvtárs ügye. fáiért vagyunk vele szemben ilyen I türelmesek, ő'nem tudja ezt a munkát átfogni. Ezt már koráb­ban is tudtuk. Petrekanits elvtárs felvetette a problémákat Illés elvtárssal kapcsolatban is. Én tisztelem, becsülöm Illés elvtársat, szi­vesen együtt dolgozom vele. Azonban hozzá tartozik a teljes objektivitáshoz; ha ezek az emberek valamit hallottak és el­mondták Petrekanits elvtársnak, akkor nekünk ezeket az embe­reket megegyszer meg kell hallgatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom