MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1966

52. ő. e. 1966. április 12. (122-147. o.) - 2. Az állami személyzeti munka helyzete a politikai bizottság 1961. október 17-i határozata alapján. Jelentés: 132-138

Itó> Egy hónapja tárgyaltuk az ellenséges erők mozgását, tevékeny­ségét megyénkben. Ez szervesen kapcsolódik ehhez a témához. A jövőben a politikai éberséget és a követelményt növelni kell. Az utóbbi időben frázisnak számitott az éberség hangsúlyozása. Nem lehet ebből a jövőben sem frázist csinálni, de mindenegyes embernél éberebben kell eljárni. Nem lehet elaltatni magunkat, mert végülis a politikailag bizonytalan és ellenséges ember nagy kárt tud okozni, önmagában az is nagy kár, ha bizonytala­nok kádermunkánk helyességében a párttagok. A szocializmushoz hü erőket elkedvetleníti, ha vezető beosztásban olyan ember van, akit anyagilag jól dotálnak, ugyanakkor nem tekinti szívügyé­nek a munkáját. Nem lehet elnézni az olyan tömörülést, amiről Somogyi elvtárs beszélt a cukorgyárban. Nekünk több helyen szilárdabb kommunis­ta tömörülést kell létrehozni, ami egyik-másik helyen lo évig sem sikerül, ott meg egy év alatt létrejött. Az igazgatót ked­vezőtlen irányba többször befolyásolja az ilyen környezet. Az ilyen igazgató hamar elszakad a pártszervezettől és nem egyszer helytelenül véd egyeseket a jogos kritikával szemben, pedig befolyásoló tényezőnek kellene lennie politikai, gazdasági és más szempontból. Kedves Elvtársak! Visszatérve a Párt és Tömegszervezetek Osz­tályának vizsgálatához : Többször áttekintettük kádermunkánkat, minden káderügyet itt a végrehajtó bizottságon érdemben vitat­tunk meg. Kiderült, amikor számbavettük munkánkat, hogy két és fél, három év alatt 25 különböző vezető beosztásban lévő embert cseréltünk, felmentettünk, és közel 80 főt előléptet­tünk. Nem mindenkit elsőszámú posztra, de fontos vezető posz­tokba. Nagyjából tudatosan, szisztematikusan ment ez vé&be. Mint Klenovics elvtárs mondotta pártvonalról állami és gazda­sági vonalra kell embereket küldeni - állami és gazdasági mun­kában dolgozókat pártvonalra. Ez általában helyes, de ezt csak tervszerűen, választások ide^énskell időzíteni. Jönnek a párt­választások, utána a tanácsvalasztások - megyei szinten néhány ilyen cserét kölcsönös alapon lehet tervbevenni, kivitelezni, A jelentéssel kapcsolatban; a hozzászólások alapján meg lehet állapítani, hogy a végrehajtó bizottság egyetért vele. Alapjá­ban véve jó, Javasolom,-hogy a végrehajtó bizottság vegye tu­domásul azzal, hogy néhány dolgot pontosabban kell megfogalmaz­ni tekintettel arra, hogy az elfogadás 4 után dokumentumnak szá­mit. A határozati részt a vitában elhangzott gavaslatok figye­lembe vételével ki kell egésziteni. Határozatot kell készíteni, hogy hogyan tovább. A végrehajtást illetően meg kell jelölni a felelősöket. Egy-két megjegyzést szeretnék tenni: Az első fejezet azzal kezdődik, hogy "A párt káderpolitikai irányelvei általában ér­vényesülnek megyénkben. Nem tartom kielégítőnek ezt a megfo­galmazást. Helyette javasolom: A párt káderpolitikai irányel­vei általában helyesen érvényesülnek a megyénkben. Utána: nem problémamentes ez a munka. Bizonyítjuk, hogy miért nem. Hozzáfűzni még ehhez azt, hogy a jövőben éppen ezért ér­demben többet kell foglalkozni minden szinten a"párt káder­politikájával. Várhatóan ez a IX. kongresszuson is nagy hang­sályt és teret fog kapni, A párt a káderpolitikát akarja maga­sabb színvonalra emelni, konkrétabbá tenni, hogy ezen keresztül

Next

/
Oldalképek
Tartalom