MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965

45. ő. e. 1965. február 20. Együttes ülés a S. M. Tanács Végrehajtó Bizottságával (2-106. o.) - 2. A megyei pártbizottság 1964. évi gazdálkodása. Jelentés: 44-52

J / JHf é a • t h Ferenc elvtárs összefoglalója; A vita alapján megállapíthatjuk, hogy a Pártgazdasági Osz­tály jelentése jó. Tükrözi mindazokat a dolgokat f amelyek az elmúlt év során a gazdasági munka területén történtek* Hibája a jelentésnek, hogy &em vázolja konkrétan és pontosan a Központi Bizottság 1964, december 8-lo*-i határozatából adódé feladatokat, amit a vita alapján pótolni kell* A PGO. munka alapját ez kell, hogy képezze, amit az osztály által tartott megbeszéléseken és a munka során feltétlenül figye­lembe kell venni* Szeretnék utalni arra - jólehet a jelentés is foglalkozik ve­le, - hogy 1963-ban nagyon súlyosan érintett bennünket az a körülmény, hogy a Központi Bizottság Pártgazdasági és Ügyke­zelési osztálya az 1963* évi mérleget nem fogadta el* Szá­mos olyan jogos kifogást emeltek a gazdasági munkát illetően, amelyek kiküszöbölése konkrét intézkedéseket követelt tőlünk. Az acélból készített intézkedési tervet a Központi Bizottság segítségével alapjában véve végrehajtottuk* Sólyom elvtárs megkérdezte, hogyan állunk jelenleg a leltá­rozást illetően* Öröm számunkra, hogy kiküszöböltük a lénye­ges hibákat* A gazdasági osztály mégegyszer nem állithatja hasonló helyzet elé a végrehajtó bizottságot és a Központi Bizottságot* Mi mindig rendre, a fegyelemre törekedtünk és ennek betartására nem győztük eléggé figyelmeztetni az elv­társakat* ugyanakkor szinte szemünk láttára vezettek félre bennünket a pártgazdasági és ügykezelési osztály akkori ve­zetői, akiknek mulasztásából kész tények elé voltunk állít­va. Megnyugtató számunkra, hogy a KB* partgazdasági és ügykezelő si osztálya velünk együtt levonta a szükséges tanulságot; és közösen sikerült rendet teremteni abban a dzsungelben, ami ezen a területen uralkodott* 2 fontos munkát helyére tettük és ma már elmondhatjuk, hogy egyre inkább a pártmunka fontos részévé válik Somogy megyébe ­is a pártgazdasági osztály tevékenysége* A jövőben, hogy az osztály munkája tovább fejlődjön és javuljon nagyobb figyel­met, segítséget, támogatást kell adnunk* Lakatos elvtárs utalt arra* hogy a pértgazdasági osztály mun kajában is a munka minőségének megjavítását kell előtérbe állitani* Ennek kell érvényesülni nemcsak a megyei pártbi­zottságon, hanem a járási pártbizottságok és nem utolsó sor­ban az alapszervezetek gazdasági munkájában is, ahogy erről Dombóvári: elvtárs is beszélt* Nem lehet belenyugodni abban sem, hogy a KISZ gazdálkodását egyik-másik járásban mellékel dolognak tekintik* Bz a gya­korlat tűrhetetlen* Mi a KISZ egész tevékenységéért vagyunk felelősek és a gazdasági munka nem választható el a pollti­kai munkától* Enyhén szólva tűrhetetlen az, •» amit Tóth elv* társ említett, - hogy Nagyatádon egyszerűen nem adnak ko-» csit a KISZ számára* Gondoskodni kell arról, hogy minden já­rási pártbizottság a terv szerint biztosítsa a KISZ szamára a munkájuk elvégzéséhez szükséges km-t*

Next

/
Oldalképek
Tartalom