MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965

50. ő. e. 1965. november 23. (63-102. o.) - 1. A tsz-zárszámadások politikai és gazdasági előkészítése. Javaslat: 65-77

termelőszövetkezet problémáit. Szerintem sok helyen az fog problémát okozni, hogy eddig a sajtóban mindig az jelent meg, hogy a sok elemi csapás elle­nére sem lesz különösebb probléma, Németh Ferenc elvtárs ; Az előterjesztést jónak tartom a magam részéről és elfogadásra javaslom. Egy-két pont ugy tűnik, hogy túlságosan részletesen "szájba­ragja" a dolgokat. Ez azonban végső soron nem jellemzi^a jelen­tést. Jó dolognak tartom azt, hogy a gazdasági szervező kérdé­sekkel együtt kezelik a politikai előkészítést. Tavaly ez nem igy sikerült. Ez jelentős fejlődés. Valahogy én ugy vagyok ebben az esztendőben az összes bajokra vonatkozóan, hogy túlságosan nagy meglepetés nem ért. Menet közben nem lehet pontosan felmérni a mezőgazdaságban az ered­ményeket ugy mint máshol, ahol havonta zárnak. Például az ara­tási problémákat 2 és fél hónap múlva tudtuk meg. Nagy elvtárs mondotta hozzászólásában, hogy a békát le kell nyelni ebben az esztendőben. Mindazokat az árukat, amelyeket január lo-ig vesznek át, 1965-re kell elszámolni. Az Állat­forgalmi Vállalatot és mindazokat a szerveket, akik az átvé­tellel foglalkoznak inspirálni kell és semmiféle kozmetikálást megengedni nem szabad. Nagy elvtársnak igaza van, hogy nem kell túlságosan megijedni, A megijedés bajt okozhat. Szembe kell nézni a valósággal, vál­lalni kell a történtekért a parasztsággal együtt a következmé­nyeket. Semmiképpen sem volna helyes az, ha politikailag visszahúzód­nánk. Az is igaz, hogy számtalan esetben szőrit a cipő, több a veszteséges termelőszövetkezetek száma, több a gyenge termelő­szövetkezet, ez országos jelenség, sok megoldásra váró feladat van, de az megnyugtat bennünket, hogy a Központi Bizottság ér­demben foglalkozik a problémákkal, Bőhm elvtárs utalt arra hozzászólásáben, hogy a Központi Bi­zottság asztalára tettük a mezőgazdaságra vonatkozó javaslata­inkat. Nyers elvtárs beszédében foglalkozott a mezőgazdasági problémákkal. A Politikai Bizottság decemberben fogja tárgyalni és konkrét javaslatokat terjeszt elő annak érdekében, hogy a termelőszövetkezetek fejlődését elő tudják segiteni. Megyei vonatkozásban mit mondhatunk? hogy fejlődött a termelő­szövetkezeti mozgalom az 1965-ös évben? Nyugodt lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy fejlődött az összes nehézségek ellenére. Sok helyen a jövedelemben nagyon nagy differenciák vannak. Meg le­het különböztetni a jókat, a stagnáló és a fejlődésükben vissza­eső szövetkezeteket is. De elmondhatjuk azt is, hogy a fejlődés nem volt olyan mértékű, mint ahogyan ezt elvártuk. A Központi Bizottságot az érdekli, hogy a mezőgazdaság az elmúlt időkben hogy fejlődöttj hogy a parasztság hogy találta meg a számítását a tsz-ekben. Ez a fejlődés megnyugtató kell, hogy le­gyen számunkra és a parasztság szamára is. Jelenleg a Központi

Next

/
Oldalképek
Tartalom