MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965
50. ő. e. 1965. november 9. (2-52. o.) - 2. A megyei pártbizottság és a megyei KISZ Bizottság 1966. évi költségvetése. Előterjesztések: 15-35
nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy ezt a feszítettségét is teljesíteni lehetv Mindenekelőtt fel van adva a lecke, hogy igényesebb munkával e területen is előbbre jussunk. Itt jelentós az osztályok együttműködése is, mert enélkül nem lehet megfelelő eredményt elérni. Ebben az évben kezdeményeztünk olyan vonatkozásban, hogy öszszehivtuk a járási:főelőadókat és kértük az együttműködést az érintett területen. A jövőben is szeretnénk együttműködni, akkor ezt a feszítettségét is kibirjuk és arról lehet a következő év végén beszámolni, hogy teljesiteni tudjuk a feladatokat. jjj i e d e r m a n n János elvtárs: A revíziós bizottság megvizsgálta a költségvetési munkát. A vizsgálatban két pénzügyi szakember is részt vett. Erről feljegyzést készitettek.. Az a véleményünk, hogy a költségvetés jó, mindenféleképpen megfelel. Egy megjegyzésük volt csupán: a tagdijra vonatkozóan csak részben fogadható el a feszítettség. Felülvizsgálják a má* sodállásokat, ami még számitásba jöhet a tagdijak rendezésénél. A költségvetést elfogadásra javaslom. S z a t m á r 1 András elvtárs: ^incs ellentétes véleményünk az eddig elhangzottaktól. Az elvtársak nálunk is alaposan áttanulmányozták a költségvetést és néhány kérdésben vitát folytattak. Ezzel alapjában egyetértünk. Egy-két részkérdéssel foglalkoznék: a tagdij fejlesztéssel kapcsolatban: erre vonatkozóan szivesebben láttam volna, hogy Biczó elvtárs egyértelműbben foglal állást. Mi lehetetlen helyzet elé nem akarjuk állítani a pártszervezeteket, bár különösebb probléma nem adódik belőle, ha nem fogják teljesiteni. Összehasonlítottam a két év tervét. 1965. évben 315.ooo Ft növekedést jelent. 1966. évben 372.ooo Ft-ot tesz ki a várható terv. Nem látom biztositékát annak; hogy a béremelés vagy bármi más miatt ez teljesíthető lenne. Felvetődött, hogy nem lenne-€ helyes az 1 %-ot levenni. Bár nem;nagy összeg, de a terv realitását illetően elképzelhető lenne. A kiadási tervet illetően: egyezik a véleményünk az elvtársakkal. Elfogadható ez a terv, javaslom, hogy a vb fogadja el. Javaslom még, hogy az üzemi-hivatali pártszervezetek költségvetésére vonatkozóan, ha a három járási pártbizottság összehozta, ezt a tervet, vizsgálják felül és a vb döntsön. A KISZ költségvetését illetően: nincs más véleményem, mint amit az előterjesztés hoz. A kérdésem inkább arra irányul, hogy mlyen tendencia jelentkezik a KISZ-tagok tagdíjfizetésénél? Mindenütt kivétel nélkül csökken. Ha csak ebből adódik a KISZ-tagok tagdíjfizetésének csökkenése, amit az elvtársak elmondtak, nincs különösebb baj, akkor egyetértek ezzel a válasszal.