MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1965

48. ő. e. 1965. augusztus 17. (183-237. o.) - 1. Somogy megye 1965. I. félévi gazdasági terveinek teljesítése. Jelentés: 185-190

wf Szikszai László elvtárs; A vállalat vezetők és dolgozók amikor nyilvánosságra került a Központi Bizottság határozata lelkesedéssel fogadták, de a végrehajtás során már nem talált ilyen lelkesedésre a hatá­rozat, s ez igen komoly problémát okoz. Nem igazodtak megfele­lően a január 1-el előállott uj helyzethez. Eluralkodott a vállalatoknál olyan szemlélet is, hogy év gégéig úgyis telje­sitik tervüket, maga a szemlélet nem megnyugtató, mert ha ezt tudomásul vesszük akkor ugy néz ki, hogy megnyugodtunk, mert év végéig úgyis teljesitik a tervet. Az anyag ellátással kapcsolatban azt is hozzá kell tenni, hogy a vállalatok maguk sem jártak eléggé anyag után. Az elő­állott uj helyzet megkövetelte azt is, hogy keresni kellett volna a tervteljesités lehetőségét. Emiitettem, hogy azzal vigasztalnak a vállalatok vezetői, hogy év végéig a tervet teljesitik, a tanácsi iparban július hónap­ban nem bizonyítottak, mert 3>»5 millió Et-al lemaradtak. Tudomásunk szerint a kereskedelemben főleg vas és műszaki vonatkozásban nem tudják kielégíteni az igényeket. Ezt a kereskedelmi szervek a végrehajtó bizottság elé is hozni fog­ják. 5 Az épitőipari vállalat tevékenységével kapcsolatban. Az e}.ső félévi tervteljesitésénél közrejátszott az időjárás, 42 nap volt ami az eső miatt kiesett, ha ezt anyagiakban vetítjük ki mintegy 800.000 Pt-al maradt le a vállalat• A másik ami komoly gondot okoz; addig még a mult-esztendőben 42-4-5 % volt az egyedi terv, az idén megemelkedett 37 %-ra. Talán szükséges lenne megemlíteni a tervező vállalatokkal folytatott szünet nélküli vitát, ami a rossz tervezésből adó­dik. Nem kapják meg az első ütem után a második ütemtervet, éppen ezért nem látja a vállalat az anyagigénylést. Az a belső szervezetlenség ami a vállalaton belül van erő­teljesen jelentkezik, azonkívül nem lehet szemethunyni-j a munkafegyelem lazasága mellett sem. A tanácsi építőiparral kapcsolatban; a belső szervezetlenség problémájánál nem kis mértékben az épitési-közlekedési osztály felelőssege is felvetődik. Ebben kérném, hogy kicsit követ­kezetesebben lépjen fel az osztály, A tanácsi utépitő vállalatnál nem sikerült előre lépni a ter­melőszövetkezeti bekötő utak vonatkozásában. A termelőszövet­kezetek idejárnak a végrehajtó bizottság nyakára, hogy meg­építsék az utat. A vállalat anyaghiányra hivatkozik. Az első félévi tervteljesitéssel kapcsolatban javaslom, hogy a városi végrehajtó bizottsággal közösen összekellene hivni a párt és társadalmi szervek vezetőit és ismertetni velük a lemaradással kapcsolatos feladatokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom