MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

40. ő. e. 1964. július 13. (2-68. o.) - 1. A tabi és a nagyatádi járás termelőszövetkezeteinek gazdasági és politikai helyzete a megyei párt-vb 1963. évi határozatai alapján. Jelentések: 4-25

- 6 ­ÍÁO A járásban a rét és legelőterület a közös területnek 26,5 %-é.t teszi ki. A hozamuk gyenge, főleg savanyú füvet tartalmazó növény­állományból tevődik össze. A több éves elhanyagoltságot a tavasz folyamán kidolgozott és már részben végrehajtott 3 éves tervprog­rammal kivánjuk megfelelő hasznosításúvá, hozamúvá tenni. A szervesanyag utánpótlás javítását ezen a területen ez évben ka­pott állami megsegítéssel kivánjuk beinditani. / trágyáié hasz­nálat, öntözéssel./ Az éves műtrágya keretből 10 %-ot a tavasz folyamán és ősszel is a termelőszövetkezetek a nagycbb hozam el­érése érdekében rét és legelőterületre felhasználják. A tavaszi felhasználás eredménye már mutatkozik a jelenlegi betakarított területeken. A fü minőségének javitását nagyban elősegíti a járásban folyamato­san beruházásként megvalósuló vízgazdálkodási társulati vizteleni­tő munka. Jelenleg előkészítő, felvilágosító munkát folytatunk a folyamatos feladatok mellett azokban a községekben, ahol egyesítéssel látjuk megszilárdíthatónak a termelőszövetkezeti fejlődést. A tsz.- pártszervezetek helyzete Járásunkban 20 tsz. pártalapszervczet van. Ugyanis a háromfai és a bakházai tsz-^-ek egyesülése, valamint ezen községek tanácsainak az összevonása indokolttá tette a két község pártalapszervezeteinek az összevonását. Ugyancsak összevontul; a nagyatádi 3 termelőszö­vetkezet pártalapszervezeteit. így járásunkban jelenleg négy 10 főn aluli pártszervezetünk van. / Rinyabesenyő 5+2, Kuntelep 7+2, Görgeteg 7+1, Lászlómajor 5+2./ 3 tsz-ben / lábodi Kossuth, lábodi Rákóczi és Segesd Latinka / most sincs pártalapszc^vezet. 1%3» okt. 1. óta a termelőszövetkezeti pártszervezetekben 41 tag­jelöltet vettünk fel. A 20;alapszervezet közül 15 alapszervezet­ben történt eddig felvétel. A 41 tagjelölt közül 12 munkás, 21 tsz-* tag, 3 értelmiségi/ és 5 alkalmazott. A tagjelöltek közül nem végezte még el az általánoo iskola nyolc osztályát 18 és 3-an rendelkeznek középiskolai végzettséggel. A 41 tagjelölt közül mindössze 4 a nő. A párttagok aránya a tsz tagokéhoz viszonyítva 5,4 %-ról 6,1 ^-ra, a tsz-ben dolgozó párttagok aránya a. tsz. tagsághoz 2,3 %-ról 3,1 %-ra alakult. A tsz-tag párttagok: aránya a tsz. tagokhoz vi­szonyítva 2,5 %.

Next

/
Oldalképek
Tartalom