MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
36. ő. e. 1964. január 27. (64-141. o.) - 1. A megye párt- és állami vezetésének helyzete a megyei pártértekezlet határozata alapján. Szóbeli előterjesztés: 66-80
22 - $L£ hogy igy tovább nem mehet ? mert ez a pártszerü munkát nem viszi előbbre. A mi Végrehajtó Bizottságunk erejét, felkészültesegét bizonyltja, hogy a pártszerü utat választotta és tulajdon-kóppen ennek köszönhetjük, hogy az emberség jegyében rendeződtek le a dolgok. Nem volt ez egyszerű ügy, nagy feladat nehezedett a Végrehajtó Bizottságra, mint testületre és vezetőire Németh, Bőhm és Nagy elvtársakra ezekben az időkben. Es külön nagy feladat nehezedett Németh elvtársra, mert voltak dolgok, amelyet nem tudott megbeszólni a Végrehajtó Bizottság kollektívájával sem ? ez az elmondottakból is kiderült, ugy hogy nagyon körülményes, bonyolult, összekuszált állapotból kellett kikerülni a Végrehajtó Bizottságnak ós vezetőinek* líagyon nehezitette a helyzetet az, hogy a Központi Bizottságnál néhány elvtársnak konzekvenciával kellett volna lenni, a dolgokhoz. Egyszer Kádár elvtársnak Siófokon László elvtárs ugy lett bemutatva, hogy a legjobb tanácselnök, csak vezetésre termett, aki a legjobban oldja meg a megyében a feladatokat.S igy nehezen értették meg a Központba, hogy egyszerre más lett. Pedig a kialakult helyzet következtében szervezkedett egyik másik elvtársunk pl. Kisdeák elvtárs egy piatformán csinálta ezt László elvtárssal. Nagy szerencsónk az, hogy olyan instruktorunk van mint Tóth Mátyás elvtárs, aki segitette a Végrehajtó Bizottság munkáját ebben az időben és ennek következtében sikerült szót érteni a Központi Bizottság illetékes osztályaival ós mindazokkal akikre tartozott ezeknek az ügyeknek a lerendezése. A helyzet megoldása kikerülhetetlen volt. A cselekvés helyes ós igazságos volt, nem egyes személyek elleni haragról volt szó, hanem ezeknek a személyeknek az eltávolítása szükségszerű volt. Ezek a dolgok erkölcsileg és politikailag igaznak bizonyultak amit bizonyít a dolgok megoldása is. Beszámolt Németh elvtárs arról is, hogy hány elvtárs látogatta meg megyénket, ez jó jel, a Végrehajtó Bizottság jó utón jár, jó utón halad. Az előterjesztés is azt igazolja, hogy helyes utón járunk, a jövőben a megfelelő tanulságokat levonjuk. A pártvezetőségnek a pártszerüségét mutatja, hogy van erőnk számot adni a meg-tett útról. Az a véleménye^ hogy nekünk változatlanul jobb munkával kell bizonyitani és igényesebben kell az 1964 évi feladatokon munkálkodni, A Párt és állami apparátus éljen együtt és ne egymás mellett . Ezt a szellemet kell a Megyei Tanácson is megszigorítani, őszintébb kritikai légkörrel kell az ottani elvtársak munkáját segíteni. Azon kell fáradoznunk, hogy igényesebb, jobb munkával mi előbb realizálni tudjuk az 1964 évi feladatokat. Ugyanolyan bátorsággal és őszinteséggel vitassunk meg dolgokat ahogy eddig teltük, Igy még egységesebb lesz a Végrehajtó Bizottság. Jobban ügyeljünk egymásra, egymás nézeteire, egyénileg is segitsük egymást mielőtt meg össze