MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964
39. ő. e. 1964. június 1. (89-120. o.) - 1. Az 1963-64. évi pártoktatás tapasztalatai és az 1964-65. év pártoktatási terve. Tájékoztató jelentés: 91-94
k!3 - 5 Szó esett a kevesebbet, de jobbat elviről. A Központi Bizottságnak is az a véleménye, hogy inkább kevesebbet, de jobbat én mégis azt mondom, hogy igaz az, hogy ezzel a jelszóval egyik-másik járásunk betakarózott, hogy ennyi a jó. Mi nem fogadhatjuk el sem az egyik sem a másik féle indoklást. A másik oldala ennek a dolognak az, hogy ezekben a járásokban semmivel sem volt jobb az oktatás, mint ahol magasabb szintű oktatás folyt. Ebben az évben erre is ügyelni kell. Egyetértek azzal amit Takács elvtárs emiitett, hogy az állami oktatás megnövekedtével nem fog emelkedni a pártoktatásban résztvevők száma. Az Esti Egyetemmel kapcsolatban: azt kell elfogadni, hogy ne növeljük a kihelyezett osztályok számát, mert már most is érezzük, hogy nem tudjuk olyan eredménnyel befejezni, mint két évvel ezelőtt. Ilyen gyenge osztályunk a 6 esztendő alatt nem volt, mint most. Véleményem szerint arra kell törekedni a jövőben, hogy minél több olyan embert képezzünk ki az esti egyetemen, akik titkárok és propagandisták lesznek az elkövetkező időkben. Ezzel a céllal nem küldtek pártbizottságaink hallgatókat az esti egyetemre. Országosan tapasztalható és felhivták a figyelmünket arra, hogy tapasztalat szerint kispolgári nyomás van sok helyen. Nagyobb gondot kell forditani a propaganda munkánkban és a pártoktatásban egyaránt, a propagandistákat jobban fel kell késziteni, hogy felismerjék az adott helyzetet, mert sok helyen a fejekben kuszáitság van és minden kérdést a megfelelő helyre kell tenni. A tervvel egyetértek és Takács elvtárs által elmondottakkal is. E u d i c s József Elvtárs: A hozzászólások után ugy érzem, hogy kiegészítésre szorul a jelentésünk. Mi ugy érezzük, hogy nálunk helyén vannak a tanfolyamok. Az igaz, hogy a legutolsó évben nem ugy sikerült mint a korábbi években, es ahogy mi elképzeltük. Ennek oka az volt, hogy új propagandistákat kellett szervezni. Másik dolog a téli tanfolyamok ezelőtt ugy kezdődtek, hogy 2-5 hetet kint voltak az elvtársak a községekben és ez nagyon helyes volt ezt továbbra is folytatni kellene, mert igy jobban megtudják az előadásokat is tartani rendszeresen. Tavaly probléma volt még az idő rossz megválasztása is, helyes lenne az idén december elején inditani a tanfolyamokat, igy megfelelő helyt tudna kapni. Az előadásos propagandának, csak ugy van értelme, mint ahogy a fonyódi elvtársak oldották meg, kivolt jelölve a propagandista és a hallgatók is időben ki lettek értesitve.