MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

36. ő. e. 1964. január 27. (64-141. o.) - 1. A megye párt- és állami vezetésének helyzete a megyei pártértekezlet határozata alapján. Szóbeli előterjesztés: 66-80

8 T$ Ne..! mondhatják el ránk, hogy nálunk hiányzik a szó és a tett egysége. Az is beigazolódott, hogy aki letér az elvi útról, az előbb, utóbb zsákutcába jut, - és az intrikus, kétkulacsos politikának nincs alapja nálunk. Hogy nem igen élnek meg azok az emberek semmiféle szinten, akik mások rágalmazásából, mocskolásából igyekeznek magukat felszinen tartani. Rátérek elvtársak a megyei párt- és állami vezetés jelenlegi helyzetére. Nagyon sok gondot és fejtörést okozott a VB-nek, hogy a le­váltásra kerülők helyébe kiket jelöljön. ¥ö törekvésünk az volt, hogy jobbakat. Mint már emiitettem, a vezetés erősö­dött. Bátor előléptetésekre szánta rá magát a végrehajtó bi­zottság. Ezek az elvtársak beváltották a hozzájuk fűzött re­ményeket. Illés Dezső, Bőhm József, Biró Gyula, Tobak István, Csekk József, Műdig István, Hohar László elvtársak, - és még sorolhatnám tovább. Azt bizonyitják, hogy az adott területen megállják a helyülcet, - jó&het teljes értékelést nem lehet még mondani munkájukról. Ugyanakkor fokozottabb segítségben kell részesiteni az uj elvtársakat. Növelni felelősség érze­tüket és minden törekvésünknek arra kell irányulni, hogy sta­bilizáljuk az embereket. Ténylegesen a becsületes, jószándé­ku, alkalmas elvtársakat lehet stabilizálni. A megyei, járási vezetők iskolázottságából is lehet levonni jó, de nehany figyelmeztető következtetést is. Az elvtársak többségének politikai felkészültsége, szakmai felkészültsége egyre jobb és hosszú idő óta dolgoznak az adott területen. Fő törekvésünkj hogy erősitsük a pártapparátus egységét, a tanács apparátusok egységét, majd a párt- és tanács appa­rátusok közötti, őszinte alapokon nyugvó munka és személyi kapcsolatot is, Ezen a területen nagyon sok probléma van. Külön feladat többet törődni az egyéni neveléssel. Egyik­másik elvtárs esetében ez elmaradt és keserű szemrehányások­kal illettek bennünket joggal, vagy jogtalanul. Hogy egyéni problémáikkal nem foglalkoztunk ugy, mint kellett volna, csak esetenirént. Vagy összevártuk a hibákat, problémákat. Elbisakoáásra nincs ok véleményem szerint, mert voltak olyan hangok, hogy jaj a mi appará.tusunk, ami a járásoknál is meg­nyilvánult. Igaz ? hogy té?iyleg jól együtt kezdenek lenni az elvtársak,a munkában azonban nagyon sok még a tennivaló. Hol vannak megítélésünk szerint problémák a vezetéssel? - mint már emiitettem, a járási vezetést is a megyei alatt értem. ­A nagyatádi járási pártbizottság vezetése nem megnyugtató. Az elmúlt esztendőben a VB. 2-3 esetben is foglalkozott a nagyatádi problémákkal. Az azóta eltelt időszakról elmondhat­-juk, hogy biztató javulás nem állt be. A JB-nél személyi változások válnak szükségessé. Nem mondom, hogy márol-holnapra, de ebben az esztendőben azt a kérdést meg kell oldani. Errg még visszatérünk, de szeretném jelezni, mint problémát, gon­dot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom