MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

39. ő. e. 1964. május 18. (2-88. o.) - 2. Az 1963-ban hozott, a gazdasági munka javítását célzó határozatok végrehajtása és a további teendők. Szóbeli jelentés: 20-50

A járási pártbizottságok figyelmét ismételten fel kell hív­ni arra, hogy mindezeken túlmenően az üzemi és Tsz pártszer­vezetek tagságával az uj párthatározatokat ismertessék, sőt időnként m térjenek vissza egy-egy határozat sorsára ós ele­mezzék, mit tettek végrehajtásáért. Csakis igy érhetjük el, hogy határozataink foglalkoztassák mozgásba hozzák , tettre serkentsék egész párttagságunkat* Határozataink sorsának értékelésénél más fontos észrevéte ­lekre is felfigyeltünk. Itt a határozatokhoz való formális, helytelen viszonyokra utalok elsősorban* Bártmunkánk hatékonysága szempontjából alapvető jelentőségű kérdés ez* Éppen azért szükséges vele számolnunkk és meg ­szüntetéséért kellő intézkedéseket kell tenni* A helytelen viszony egyik megnyilvánulási formáját igy jel­lemezhetném szavakban egyetértés van t de mikor a tettekre kerül a sor, akkor nem történik semmi* Mint már emiitettem, a határozat hozatal előtt rendszeresen megbeszéljük a dol ­gokafc az érdekeltekkel, sőt elfogadható helyes javaslatai ­kat annyira megbecsüljük, hogy akár az MB, vagy VB-nál ha ­térozati rangra emeljük* Ha a határozat már megvan, és hoz­zá kell fogni a me&valósitáshoz, egyik másik javaslattevőnk részéről koránt sem tapasztalunk olyan nagy buzgalmat ós aktivitást* Lássunk erre néhány példát : begyei párt VB* figyelembe vó­Ve a megyei tanács mez6gazdasági osztályán dolgozó mezőgaz­dasági szakemberek javaslatait, a múlt év szeptemberében ugy határozott, hogy ót tsz-ben üszőtelepet kell létesíteni. Annyira konkrét volt a javaslat, hogy a szakemberek az ér ­dekelt szövetkezeteket meg is tudták nevezni, igy került be határozatunkba, hogy az üszőnevelő telepek Böhönyén, Berzen­cén, B.szentgyörgyön , Segesden és Somogyszllben kerüljenek* Azóta csaknem háromnegyed év telt el. Felvetődik a kérdés, hogy az öt közül hány üszőtelep működik már* Erre sajnos azt kell válaszolnunk, hogy egy sem*

Next

/
Oldalképek
Tartalom