MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

41. ő. e. 1964. október 5. (124-173. o.) - 2. A második 5 éves terv megyei lakásépítési programjának végrehajtása. Szóbeli tájékoztató: 149-150

hz építkezési :iig.3délyekkel kapcsolatban: előfordult olyan eset, ^,.o,,y rendkívüli körülményekre való tekintettel adott ki a város építési engedélyt olyan helyre, ahol lebontásra kerülj de az­sal, hogy kártérítést nem kór az illető épület lebontásáért. Az irodanáz építésére vonatkozóan: a hagasépiio Vállalat vál­lalta a munkát. Egy éven belül meg leket építeni. Az építkezés 1966-bsm indulna a torvek elkészülése után. Uj kút fúrására, illetve feltárására a peolópiai szakemberek szerint legalkalmasabb a sántosi rész. íT é m e t h Ferenc elvtárs: Szükséges, hogy a lakásépítési tervek teljesítését tárpyaljuk, mert változatlanul probléma, nopy az állani lakások építésének ni lesz a sorsa. A lakásépítési programot nem leket plobálisan nézni, kanon rendszeresen/kell foglalkozni vele. Jó dolog az, nopy különböző járásokban tudunk lakásokat építeni, és ezek nép­építése túlnyomó részt a Lelyi erőket terheli. A végrehajtó bizottság a jövőben rendszeresen tájékozódni kivan a második ötéves terv lakásépítési programjának megvalósításá­ról, hogy a mutatkozó lemaradások pótlására megfelelő, azonnali intézkedéseket lehessen tenni. Tájékoztatást kérünk arról is, hogy a más cineken épült la­kások terve teljesül-e. A hü lakások külön kiemelt beruházásként vannak kezelve és ezek mopvalósitást is nyernek. A vízellátással kapcsolatban Szigeti elvtárs említést tett tá­jékoztatójában a viz .robiémákról. Ismert a VB előtt, hogy viz terén megoldatlan problémákkal állunk szemben. Az elmúlt évben felkerestük a Vízügyi Főigazgatóságot, ők egy szakbizottságot küldtek hozzánk, akik tervet dolgoztak ki a város vízellátá­sának megoldásához, mely egy konkrét terv alapján kerül kivi­telezésre; Fő akadály az, hogy a kivitelezésre még nincsenek programok. A megyei tanácsnak biztosítani kell azt, hogy meg­különböztetett módon foglalkozzanak e kérdéssel, és minden-anya­gi forrást biztosítani kell a generál-tervek elkészítésére. A felsőbb szervek részéről a segítés megvan, most azon múlik min­den, hogy a MT és a VI! mit tud produkálni ezen a téren. Időben rendelkezésre tudja-e bocsajtani a kiviteli terveket. Tervünk szerint a jövő év első két hónapjában Kaposvár város fejlesztésének problémáit - ipar, viz és az ezzel kapcsolatos kérdéseket is - a VB. napirendjére tűzzük. Addig az anyagot össze kell gyűjteni és az eszel k mcsolatos elképzeléseket rög­zíteni kell. Átszálló építéssel kapcsolatban javasoltuk, hogy a negyei ta­­nács Vb. vizsgálja meg a korona-szálló körüli Imza-vona ügyet. A megyei tana.es bizottságot küldött ki,az ezzel kapcsolatos ; jelentés elkészült . Ez a jelentés több szempontból hasznos volt. hiánya, hogy a felelősöket és az elkészülés idonontját nem rög­zicet'ce. n ..agaseoito váll i"!->-bIT­1- iO'm_-; v r , v^, i --• r ,-- * <•< ^ - íaiiLadüuc,^ -i-iou-n oe ..icxi iejeznj a szál­loda építését, a kivitelezési programot biztosítani kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom