MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1964

41. ő. e. 1964. október 5. (124-173. o.) - 1. A gyenge pártszervezetek megerősítésére tett intézkedések a kaposvári járásban, a megyei pártbizottság 1963. november 2-i határozata alapján. Jelentés: 126-137

A járási pártbizottságok figyelmét fel kell hívni' a riai vitái s a tanulságok alapján. Levélben irjuk le a tapasztalatainkat, a végrehajtóbizottság főbb megállapításait, mutassunk rá néhány aktuális kérdésre, melyet a határozat végrehajtása közben sze­reztünk. 3z elosejitheti még jobban a határozat végrehajtásának meggyorsítását. Sólyom elvtárs két dolgot javasolt. Az egyik a zselici problémák külön vizsgálata gazdasági, politikai, kulturális vonatkozásban, abból a szempontból, hogy az ott dolgozó párt, állami és tsz­vezetők képzésére is külön gondot fordítsunk, ügy vagyok tájéko­zódva, hogy ez a'kaposvári járási pártbizottság munkájában külön helyet foglal el gazdasági, politikai és kulturális vonatkozás­ban egyaránt, - és ezzel kapcsolatban vannak elképzeléseik. Hogy megyei'szinten is segítsük elő - ez teljesen indokolt és termé­szetes. Tudni kell a végrehajtébizottságnak, hogy a zselici prob lénák megoldása, a'kivezető ut anyagilag.még nincs lerendezve, nincs alátámasztva. Ilyen irányú tárgyalások folynak. A gazda­sági bajokból való kijutás nagyrészt attól függ majd, hogy anya­gilag milyen alapot tudunk az ottani fejlődéshez teremteni. Bt­től függetlenül indokolt Sólyom elvtárs figyelmeztetése. Külön vizsgálat nem szükséges, mert ismert a probléma. A prob­lémák gyorsabb megoldása érdekében saját erőnkből is energiku­sabb intézkedéseket kell tenni minden területen. A tömegszervezetek figyelmét hívjuk fel - mivel a megyei párt­bizottság határozatának a végrehajtásában jelentős helyet fog­lalnak el és jelentős feladatokat kaptak - hogy több és ered­ményesebb munkát várunk tőlük. A Párt- és Tömegszervezetek Osz­tálya vizsgálja meg a határozat végrehajtása érdekében végzett munkájukat és a vizsgálat tapasztalatait beszélje meg a végre­hájtóbizottság felhatalmazása és külön kérése alapján a tömeg­szervezetek vezetőivel. Elvárjuk tőlük az alctivitast. Véget kell vetni annak a. szemléletnek, hogy ők csak akkor tudnak boldogulni ha .segítjük őket. Se^itsék elő a határosat konkrét végrehajtását ok is önállóan. ITem tudjuk elfogadni a különféle kibúvókat. Javaslom, hogy a végrehajtóbizottság fogadja él a jelentést, és az elmondottak figyelembevételével három napon belül összegezni kell a tennivalókat. A járási pártbizottságok* figyelmét levélben fel kell hivni és a végrehajtóbizottság állásfoglalását tudomá­sukra kell hozni. A tömegszervezetekkel való megbeszélést e^j hónapon belül végre kell hajtani. •Or. Sólyom Gábor elvtárs : A Sselicséggel kapcsolatban elhiszem, hogy vaunak elképzelések, de ugy vetődik fel, hogy egjik legproblematikusabb területünk a megyében. Lehet, hogjr a végrehajtóbizottság tagjai jól ismerik ezeket az elképzeléseket, de nyugtalanító a helyzet. Ilit tudunk ide adni? A megyének milyen elgondolása van arra, hogy mit tu­dunk gazdasági, pártpolitikai területen tenni - pedagógusok, ta­nácsi szervek"és más államhatalmi szervek vonalán. Ezt rendsze­rezni kellene, mert a megyét húzza ez a térület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom