MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963
34. ő. e. 1963. november 14. Rendkívüli ülés (2-45. o.) - 1. A kaposvári városi párbizottság első titkára ügyének megtárgyalása. Szóbeli tájékoztatás: 3-8
7 És Németh elvtárs között sem, A dolog ott kezdődött, amikor a vadászatot és hasonló problémákat pártbizottság! ülésen, titkári értekezleten felvetettük és megjelent a sajtóban is a titkári beszámolóból részletek. Hogy az elvtársak megértsék; én ma is igazságosnak és helyén valónak tartom ma is, amit akkor elmondtam. Ma sem tudok mást mondani. Ma sem tudom visszavonni. Németh elvtárs egyetértett velem. Ezt az első apparátus értekezleten el is mondta; hogy egyetért azzal, ami az újságban megjelent. Később igazgatóknak, majd személyzetiseknek tartottam megbeszélést, ahol hasonló problémákat vetettünk fel. A sajtó leközölte ezeket is. *crzr*+£—w**—t' V ji<.*<u^" to-.i.e-í '<• Tavaly, amikor a kubai helyzet volt tégy alkalommal inspekciós voltam és hallottam, hogy osztályvezetői értekezleten ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Kint ültem és végighallgattam ezekről a kérdésekről szóló vitát. Akkor Németh elvtársnak elmondtam, hogy nem szeretném azt, ha engem önkritikára kényszerítenének ezekben a kérdésekben. Megjegyezte, hogy szó sem lehet róla, bár az idők folyamán egy sok kérdésben Németh elvtársnak más volt az álláspontja. Szóbakerült többek között az első cikk, hogy miért igy .Íródott meg. Elmondtam, hogy szerkesztő voltam én is 5 évig* Köztudott dolog, hogyha a cikkek ugy jelennének meg, mint ahogy azokat az ujságirók megirják, tehát mindent bent hagynánk, akkor az ujságirókat "fel is lehetne akasztani". A főszBkesztőn múlik, hogy a cikk elolvasása után mit hagy bent, tehát végső fokon mi jelenik meg. Én végig, amikor először felvetettem és a második osztályvezetői értekezlet után is azt mondtam, hogy nem érzem jól magam, érzem a nyomást. Megmondtam, hogy nem szeretem ezt a munkát. Akkor arról volt szo, hogy szükség van ott rám. Nem szivesen, de elvállaltam, - inkább a szokásos pártszerűségből, hogy a párt ahova állitja az embert, ott végezze munkáját. Akkor azt mondtam az elvtársaknak, hogy igyekszem becsületesen dolgozni. Németh elvtárssal ugy egyeztem meg, hogy igyekszem olyan magatartást tanusitani, hogy bennem ne maradjon tüske. Németh elvtársnak is elmondtam a különböző észrevételeket, problémákat. Én felvetettem akkor mindjárt, amikor szóbakerült, hogy Bőhm elvtárs lesz a titkár, hogy néhány hónappal előbb milyen megállapodás volt. Azt mondták, hogy fel kell menni a központba, beszél velem Sándor elvtárs. Hogy mi változott azóta néhány hónap alatt? Hogy családi problémám van, Szirmai elvtársnak is elmondtam. Nagyon jól tudta, mielőtt erről a kérdésről beszéltünk. Mielőtt Szirmai elvtárs elment beszélt velem különböző dolgokról. - Hendben van, nem csináltam belőle különösebb problémát. A városi titkári funkció jó funkció. Kényelmesebb, mint járási, vagy akár megyei titkárnak lenni a munkatempó, a munkaritmus szempontjából. Felvetettem, hogy elmegyek, mert nem jól érzem magam. Félek attól, hogy különböző nézetek miatt, amit elmondtam Nagy, Illés és más elvtársakkal kapcsolatban, bennük velem szemben bizonyos szubjektivitás van. Ez nem vezet jóra. Elmegyek. A szombathelyi dologban is igaz, amit Németh elvtárs elmondott. Felhivott Gosztonyiné elvtársnő, a megyei első titkár felesége, aki megbizott szerkesztő volt. Megkérdezte, hogy elvállalnám-e. Mondtam, hogy elvállalom, de városi párttitkár vagyok, választott tag. Feljöttem Németh elvtárshoz, mertsserettem volna elmenni.