MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

30. ő. e. 1963. április 6. (30-86. o.) - 1. A megye pártszervezeteinek gazdasági és ügykezelési munkája, és a tagdíjfizetés helyzete. Jelentés: 32-37

•üó - 5 ­\ Á fenti kimutatásból azt a következtetést lehet levonni, hogy az uj tagdíjrendszer bevezotéso nem volt kellően összekapcsolva politikai munkával, nem lőtt megfelelően megmagyarázva, hogy iáiért vált:szükségessé a szervezeti szabályzat e pontjának módosítása* Pl. a tótujfalusi párttitkár nem tudott árral, hogy a kongresz­.szus módositása alapján lett bevezetve az uj tagdíjfizetési : rendszer, ugy fogta fel, hogy a megyei pártbizottság találta ki <> Probléma általában csak szórványosan jelentkezik. Azonban mégis jelentós az a szám,, ahol nem akarják elfogadni a jövödolmük utáni tagdíjfizetést. Ezt mutatja az, hogy amig december hónap­ban llo tsz párttag nem fizetett tagsági dijat, addig február hónapban 2o2 főre emelkedett, csaknem megduplázódott. Ebben a munkában feltétlenül türelmes munkára van szükség még akkor is, ha átmenetileg a tagdíjfizetés %~ában visszaesés lesz. Az uj tagdíjrendszer bevezetésének nem szabad olyan kö­vetkezményeinek lenni, hogy esetleg jelentős számú kilépések legyenek a pártból. Ezt azért említjük meg, mert van olyan ta­paszt alatunk, hogy pl. Várdán 3, Kapo3ujlakon 1 fő ki akar lépni a pártból azzal az indokkal, hogy a jövödclmo után járó tagdijat soknak tartja és nem hajlandó megfizetni, A várdai kilépők között van egy 194-5-ös parttag is. Mint már az előzőekben omlitottük, a foladaátot nem lehet ad­minisztratív módszerekkel megoldani.;hanem türelmes felvilá­gosító, nevelő munka szükséges hozza,, Ahhoz, hogy ez a fela­dat sikeresen megoldható legyen, feltétlenül szükségesnek tartjuk és egyben kérjük is elsősorban a megyei PTO és a me­zőgazdasági osztály segítségét. Ügykezelési m unka; Az elmúlt évben a folyó feladatok mellett jelentős feladatot jelentett a íitkárság iratminősitésro vonatkozó határozatának végrehajtása. Megyénkben ezt a feladatot kisebb hiányosságok­tól eltekintve sikeresen mcgoldottuk a A határozat előirása szerint az iratok minősitését egy megbí­zott közreműködésével a gazdasági és ügykezelési osztálynak kell végrehajtani, 2-3 járásban olyan problémáink voltak,hogy • a járási minősitési megbízottak nem adtak segítséget ehhez a munkához,, ^ab, Siófok, Fonvód, Ebből következett az ? hogy mint pl a f íabon nem helyesen minősítették lo a VB jegyzőkönyveket, vagy Fonyódon, ahol féléves elmaradás volt a folyamatos mi­nősítésben. E területen ma már általában rend van, A 'járások ellenőrzése -során azt tapasztaltuk, hogy a fonyódi a nagyatádi járás kivételével az iratok nyilvántartása, inté-, zése, irattározása megfelelő. A szervezeti levelek intézése is megfelelő, A fonyódi járásban azonban;a múlt év második felében igen nagy visszaesés volt o munkában. Nem volt biztositva az iratok visz­szagyüjtésc, n ajz átvétel'november és december hónapokban nem lett igazolva,;igy;Tehetett megállapítani t hogy a 2 hónap anyaga kinél van. Pl, ez év januor elején Büki elvtársnál 71 db jegy­zőkönyv volt.vkint. Gyakorlatilag a félév során egyotlet anyagól som adott lo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom