MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963
30. ő. e. 1963. április 6. (30-86. o.) - 1. A megye pártszervezeteinek gazdasági és ügykezelési munkája, és a tagdíjfizetés helyzete. Jelentés: 32-37
- 3 Az egyenlő felbontásnak az lőtt a következménye, hogy az első félév során ezen a rovaton 239.800 Ft került zárolásra, mint felhasználatlan előirányzat* Do hasonló volt a helyzet további 5 rovaton alsóbb szervekkel együtt, ahol év közbon zárolás volt, viszont év végén ezeken a rogatokon kisebb-nagyobb túllépés jelentkezett. Igen fontos tanulságként kell levonni azt a következtetést, hogy a gazdálkodást az elmúlt évinél sokkal nagyobb gonddal és figyelemmel kell irányitanie Állandóan figyelemmel kell kisérni a költségek alakulását, mért hisz az évközbeni zárolások összege jelentősen több, mint az év végi globális túllépés összege, ami azt jelenti, hogy megfelelő gondosság mellett a túllépések elkorülhetők lettek volna. Gazdálkodásunkban nogativként jelentkezett az elmúlt évi mérlegünkbon: a gépkocsi költségek túllépése. Az egy gépkocsira tervezett 25i7oo Ft-os előirányzatot 28,loo Ft-ra teljesítettük éves szinten. A költség-túllépésénél elsősorban az játszott közre, hogy osztályunk későn, csak a második félévben szervezte meg a gépkocsivezetők versenyét és üzemanyag premizálását. Ennek a mulasztásnak a hatását csak akkor ismertük fol, amikor a verseny beindítása után negyedév alatt 6 fillérrel csökkent az 1 km-re eső költség. A verseny egészségesen befolyásolja a gépkocsik önköltségét, /de a fentálló objektiv tényezők mellett a későn beindított verseny már nem tudta ugy befolyásolni a költségek alakulását, hogy a túllépést megfelelően csökkenteni tudtuk volna 0 Objektiv tényezőként jelentkezett először az, hogy év közben 51.ooo lem pótkeretet kaptak a KISZ bizottságok, amire póthitelt nem kaptunk r holott pz a tervezett önköltség alapján 33eOöo Ft-ot tesz ki. A túllépésben közrejátszott még az P hogy a vezetőségek ujjává_ 1 ászt ágával, a_p_árjter tekezlotokkol'kapcsola tosan nagyobb igénybevétel volt, 'min^^gyebként normális munkamenet idcjén 0 Növelte az önköltségünket az utolsó ikét hónap rend kivüli idő^ járása és a rossz útviszonyok is„ Összefoglalva a gazdálkodás eredményeit; gazdálkodásunkat az elmúlt évben nem lehet teljesen pozitivnak értékelni, mivel a túllépések egy részéért az osztály is felelős. Osztályunknak igen fontos feladata, hogy felszámolja azokat a szubjektív tényezőkot, amelyek az egyéb problémák mellett rossz irányba befolyásolták a költségek alakulását. Nagy figyelemmel kell kisérni menet közben a költségek alakulását,, időben intézkedni kell, hogy az elmúlt évhez hasonló problémák ne álljanak elő. A tagdíjfizetés helyzoto r t. Az elmúlt év során ebben a munkában komoly eredményt értünk el, Sikerült elérni, hogy járásaink többségébon megfelelően foglalkoznak ezzel a munkával. Ma mrir azt mondhatjuk, hogy járási szinten nemcsak adminisztratív munkának tokintik a tagdíjfizetéssel való foglalkozást, A felemelt tagdijbevételi tervünket 85„5oo Ft-al toljcsitottük tul éves viszonylatban.