MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

35. ő. e. 1963. december 29. Együttes ülés a Somogy Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságával (53-104. o.) - 2. A gyenge termelőszövetkezetek helyzete a megyében. Jelentés: 79-88

Ezért szükséges ; hogy a járási pártbizottságok a júliusi párthatározat szollo­raében a gyönge pártaservezetok segítésire továbbra íe osszanak be jó felké­szültséggel rendelkező járási pártnunkisokat, akiknek feladata szélesíteni a pártonkívüli aktivahálózatot, segítő^ a tömegszervezetek munkájának megjaví­tását és erősíteni a pár-tssjrvozetot a legjobban^dolgozó tsz.tagok bevonása révén. A politikai vezetés megszilárdítása mellett rendkívüli fontossággal bir a gyen­ge tsz-ek gazdasági vezetésének megerősítése, illetve megszilárdítása* 1963-ban o téren a következő eredményeket értük el: a gyenge tsz-eknél uj elnököt választottak -"- főagronóffius változás történt 22 esetben 18 « 16 " A gyenge tsz-ekben állami támogatással dolgozó szakemberek száma 122 fő, ebből 25 elnök, 57 az agronómusok ós 4o a főkönyvelők száma. Két olyan gyenge tsz-ünk van, ahol nincs állami támogatással kihelyezett szakember: a szé-nnai :! Uj Baráz­da" ós a bolhási "Szabadság" tsz. A gyenge tsz-ek közül 8 szövetkezetben egyál­talán nincs agronómus. Említést érdemelj hogy az 5? kihelyezett a?ronómus 48 szövetkezetben dolgozik. 9 gyenge termelőszövetkezetben kit állami támogatással rendelkező agronómus, TÖrökkoppányban pedig három állami támogatással kihelyezett agronómus van. Jó néhány tsz-ünkben a kihelyezett szakemberek eredményesen szervezték, irányí­tották a gazdálkodást. Példa erre a bjrzoncei -Jobb Élet", a kőrőshejyi, a so­mou-ydöröcskei tsz-ek, stb„ E szövetkezetekben lassú javulási folyamat indult meg, azonban a megszilárdulást csak több év megfeszített munkája eredményezheti. A vegyszeres gyomirtás szélesebb körű alkalmazása sokat segített a növényter­mesztési hozamok növelésében, valamint a munkaerőhiány megszüntetésében. Ez megkönnyítette a gyenge termelőszövetkezetekben dolgozó szakembereit munkáját is. A szakemberek kihelyezésével azt is elértük, hogy a gyenge tsz-ekben meggyor­sult a tervsz-rü beruházások üteme, különösen az állatférőhelyek létesítése te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom