MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

34. ő. e. 1963. december 2. (166-227. o.) - 1. Az oktatási reform végrehajtásának tapasztalatai. Jelentés: 168-192

Huhaüzemből 3S-39 fő oár a Közgazdasági Teciinikunba, van_ aki nem is kérte a gazdaság vezetők engedélyét és most 3'ött panaszra, hogy nem tudja megoldani tanulását a műszak vé­géett, ezt ugy fogjuk rendezni, hogy műszakot cserélnek, mert a kiesés elég komolyan érintené a vállalat munkáját. Tóth Mihály elvtárs; Foglalkozik az anyag az oktatás irányelvei alapján két dologgal. A tanterv és tankönyvek az uj szellemnek meg­f felelően készültek el. LIegjelent a nevelési terv, hogy a kettő együtt jelent meg nagyon helyes volt mert igy ki­y egészitik egymást. Az a véleményem, hogy a nevelési terv azt a célt szolgálta, hogy segítséget adjon a pedagógu­soknak, ezt többé t kevésbbé el is érte. Egyes problémák megbeszélésére összehívják a nevelőket, ez a nevelési ^érvnél sajnos nem lett megszervezve. A központ is csak a kísérleti iskolák szemüvegén keresztül nézte a meg­valósítást. Veszélyben van az uj tanterv megvalósítása mert a nevelők tisztán látásáról nem lehet beszélni. A túlzott adminisztráció az uj tanterv megvalósítását hát­ráltatja. Előfordul, hogy az elkészített munkatervet má­sik iskola kölcsönkéri és ugyanazt lemásolja. Ezen a téren valamit tenni kell, esetleg felfelé is kellene je­lezni ezt. Az iskolák rengeteg kirándulást iktatnak be ami nagyon helyes, ha esek a kirándulások előre meg- ; vannak szervezve, kitarveIve,akkor nyújtanak segítséget. Az esti középiskolákkal kapcsolatban azt szeretném mon­dani, hogy ezeket a kibérelt helyeket fel-kellene szá­molni, mert aki két helyen is foglalt nehezebben tudja ellátni feladatát. Hajdú Alajosné elvtársnő: Valóban nagy káosz van a nevelési tervvel kapcsolatban. Kaptunk olyan utasítást, hogy írásbeli nevelési tervet kidolgozni a pedagógusoknak nem kell, van ahol év elején feldolgozták, ez persze nem okoz problémát. A hangsúly azon van, hogy az alsó tagozatban jól kell nevelni, hogy a felsőbb iskolákban ne legyen probléma. Fontos, hogy lap­csőlátót tartsanak a pedagógusok a szülőkkel^ bevonják a szülőket is a nevelési terv végrehajtásába. Nagyon jó­nak tartom a nevelési tervet, bár a megvalósítása elég nehéz lesz. Rengeteg a képesítés nélküli pedagógus, egy­helyre kevesebbet kellene tenni, arányosan elosztani mert igy nehéz megoldani a helyettesítéseket mivel nekik jár szabad nap. Helyesnek tartanám, ha a falusi gyerekeket felsőbb iskolába való felvétel előtt alapos orvosi vizs­gálat alá vetnék, szellemi fejlettségüket illetően, mert igy előfordul, hogy olyan gyerekeket engednek iskolába aki - bocsánat.a kifejezésért - gyógypedagógiára való.

Next

/
Oldalképek
Tartalom