MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1963

33. ő. e. 1963. november 11. (185-213. o.) - 1. A politikai bizottság 1962. január 22-i, a Magyar Testnevelési és Sportszövetség megalakítására hozott határozatának végrehajtása megyénkbgen. Jelentés: 187-194

m ffl f Eddig nem volt a sportköröknek felelős gazdája. Nem hangolták Össze a sportkörök támogatását. Nagyon sokszor felvetődött már, hogy rendet kelüene teremteni ezen a területen. Igaza volt Vermes elvtársnak amikor azt mondta, hogy tehetetlen, hiszen konkrét utasitási joga nem volt. Ebből adódott, hogy a rengeteg pénz ami befolyt elment fekete csatornán. A helyzet most megváltozik, hogy tény­leg közvetlen pártirányítás alá kerül ez a szervezet. Somogy megyében a tömeg sport jó. Akármelyik megyével fel­vehetjük aversenyt. mivel tömeg sportunk kielégítő. Sajnos azonban az élsportról nem beszélhetünk, persze nem arról van szó, hogy nincs. 1-2 reprezentatív sportköyt kellene létrehozni, ahol tehetségek bontakoznának ki. Jó volna fontolóra venni ezt a dolgot. A másik kérdés amit felszeretnék vetni, a tagdíj• Renge­teg pénz elfolyt. Ez abból is adódott, hogy a tagdijat nem szedtük be. Egyik jelentős bevételi forrásnak kell ezt tekinteni a sportköröknek, hisz ebből kell fedezni a kiadásokat. A szakszerveset nevelő szerepéről, nem akarom vitatni igaz-e vagy sem a jelentésben lévő megjegyzés, egy a tény hogy lehet olyan hanggal találkozni a szakszerveset részé­ről, hogy na minden gondot leadtunk, itt vannak az uj spór körök azok majd elvégzik a feladatokat. Az anyagi támogatás nem tudom majd, hogy fog kinézni, olya anyagi bázist kellene teremteni, hogy a feladatokat meg lehessen oldani. Ezt a feladatát a Megyei Sport Tanács nem tudja ellátni, van ott 1-2 beosztott aki nem tud megbirkózni a feladatok­kal, ezen kellene változtatni. Dombóvári László elvtárs: Az értekezleteket figyelemmel kisértük, tőlünk is voltak egy-kettőn az elvtársak. Véleményünk szerint két probléma van,amire a jövőben nagy gondot kell fordítani. Egyik, hog egyrészt még jó néhány sport vezető, és a tagság zöme nem érti a PB. határozatát. Főleg anyagi szemüvegen keresztül nézik a dolgokat. Hogy nem ismerik a határozatot nagyban hozzájárul az, hogy közvetlen a konferenciák előtt kapták meg. Llásik probléma^ korábbinál több szó esett a sportolók politikai neveléséről, a magatartásbeli túlzásokról, 1-2 kisebb sportkörben szó volt ezekről a problémákról, de töbl helyen eleresztettük a fülünk mellett. Nagyobb gondot kell fordítani a nevelésükre. Erre a területre kell a fő figyel­met fordítani. .

Next

/
Oldalképek
Tartalom