MSZMP Somogy Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.1.c.) 1962

28. ő. e. 1962. november 17. (2-28. o.) - 1. A Gépjavító Állomások S. M. Igazgatósága vezetőjének munkahelyi fegyelmi ügye. Szóbeli tájékoztató: 4-7

Nagy Árpád elvtárs; Árra kérem' a Végrehajtó Bizottságot, vegye figyelembe azt a lelkiállapotot, amiben vagyok. Nem volt szándékom visszaverni a birálatot. Vegyék figyelembe, hogy fáj nagyon, hogy ide ke­rültem, amik.a jegyzőkönyvben vannak, nem tagadom. Nagyon le ­vert a levél, ami£ Bőhm elvtárs olvasott, meg amit Illés elvtárs elmondott. Ezekről az emberekről szólva, 1956-ban olyan han ­got használtak, ami miatt ki kellett zavarnom őket. Nagy Sándorral kapcsolatban nagyon csodálkoztam, amikor elment, de azt mondta, hogy semmiféle bajunk nem volt egymással, szerettem itt dolgozni. Nekem ezt mondta, itt meg mást mondott, illetve ir. Bánt ez az egész dolog, szégyenlem magam. Nagy La.jos elvtárs; Javaslom, hogy az itt feltárt dolgokat tájékoztató jelleggel fogadja el a Végrehajtó Bizottság. Tudomásul vesszük az elhang­zott dolgokat, s annyit ténylegesen, hogy egy sor dolog elég súlyos. Ha ezeket Nagy Árpád elvtárs nem látja, nagyon rossz vol­na Nagy elvtársra nézve is, mert itt tény dolgok vannak felsorol­ván, megtörténtek, amiket nem lehet cáfolni. Ezért vállalni kell a felelősséget, itt nem a mi, vagy a Főigazgatóság belátásáról van szó, itt elvekről és követelményekről van szó, melyeket min ­den vezetőnek be kell tartani. Nem tartom szerencsés dolognak, hogy a hibákat, a párt politiká­jára való hivatkozással igyekszik Nagy elvtárs takarni. Ezeket azért mondtam, mert már egy pár helyről hallottam, hogy ilyen kijelentések vannak, hogy pl."ez nem a párt politikája, ahogy mi fellépünk a hibák ellen." A párt politikája nem azt diktálja, hogy a jutalmakat szedjük vissza, stb. Nekünk^olyan álláspontot kell elfogadni, hogy mi a Főigazgatóság részéről ezt a tájékoztatást tudomásul vesszük, fejezze be ezt a dolgot, tegye meg az intézkedéseket, s mielőtt a végleges intéz­kedését meghozza, az illető megyei titkárral beszélje meg. Ez mellett az a javaslatom, hogy adjuk az egész ügyet a megyei fegyelmi bizottságnak és necsak Nagy Árpád elvtársát, hanem a többi embert is nézze meg, ne-kerüljön ki ebből az ügyből ugy a Tátrai, hogy"Nagy Árpád lebukik , és ő a hős" . Nem arról van szó, hogy Nagy Árpád elvtárs végzett munkája rossz, elismerjük amit tett, de ezekért a hibákért nem tudjuk dicsérni, csak el kell marasztalni bár ki legyen az. Szerintem nem kell az egész pártszervezet helyzetét vizsgálni most, csak a későbbi vizsgálatnál, meg kell nézni az Igazgatóság párt ­szervezetének tevékenységété és az ottani kommunisták felelősségét. Pl. ők figyelmeztették-e Nagy elvtársat hibáira, s hogyan reagál­tak ezekre a kérdésekre. Befejezésül annyit, hogy ezek a javaslataim, de igy nem szabad VB- elé hozni egy anyagot. Ez egy klasszikus példája annak, hogyan nem szabad foglalkozni egy üggyel. Azt nem fogadom el , amit Bőhm elvtárs mondott, hogy ezért kellett ide hozni, mert Nagy elvtárs azt mondta, hogy ót nem hallgatták meg sehol. Szerintem meghallgatták, mert volt több elvtársnál. VB. egyetért az elhangzott javaslatokkal. Kmf.

Next

/
Oldalképek
Tartalom